Holtan találták Tóth Lászlót (frissítve)

Szepsi |

<p>Holtan találták ma Tóth László „Dokyt” Szádelő közelében. A sportember 2011 legeredményesebb kickboxolója volt.</p>

A hírt Peter Onuščák, a Szlovák Kickbox-szövetség elnöke is megerősítette az Új Szónak.

"Szörnyű tragédia érte a sportágat. Csütörtökön még beszélgettünk, Doky éppen egy új szepsi tornaterem létrehozását tervezte, segítettem neki a projekt elkészítésénél. Saját klubja, a Doky Kickboxing Team egyre jobb és jobb eredményeket ért el. Tele volt tervekkel" - mondta megtörten Peter Onuščák, aki hosszú éveken át Doky edzője volt a kassai Steel Transnál, s a szövetség vezetőségében is együtt dolgoztak.

Tóth László Doky 1978. július 11-én született. Az akciófilmek hatására kezdett kickboxolni. A kassai Steel Trans kickboxklub versenyzője volt. Pályafutását majdnem derékba törte egy súlyos baleset, amely után kis híján amputálni kellett a lábát. Felépülése után visszatért a szorítóba, 2005-ben a pozsonyi rendezésű kontinensviadalon light-contactban Európa-bajnoki címet szerzett, semi-contactban pedig Eb-ezüstérmes lett. Világbajnokságokon kétszer volt második: 2003-ban light-contactban, tavaly pedig light-kickben. Sokszoros szlovák bajnok, számtalan Világkupa-érmet szerzett.

Néhány éve Szepsiben saját klubot alapított Doky Kickboxing Team néven, melyben főleg az utánpótlás nevelésére helyezte a hangsúlyt. Tavaly helyet kapott a Szlovák Kickbox-szövetség végrehajtó bizottságában, s a válogatott vezetőedzője lett. 2011-ben elért eredményeiért az Év legeredményesebb kickboxolójának választották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?