Tavaly többen haltak meg, mint a koronavírus-járvány előtti évben

KÉPEK: Mindenszentek a kassai temetőben

Szlovákiában tavaly többen haltak meg, mint a világjárvány előtt, bár a halálesetek száma az előző évhez képest csökkent.

Mindez a légzőszervi megbetegedések, valamint a paraziták, illetve a fertőző betegségek által okozott halálesetek magasabb számának köszönhető – derült ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

Tavaly a legtöbben a szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedések szövődményei következtében vesztették életüket. Tízből hét ember ezek miatt hunyt el.

2023-ban összesen 53 892-en haltak meg Szlovákiában, ami 9,6%-os csökkenést jelent az előző évhez képest.

A halálozások száma a koronavírus-járvány kitörése előtti ötéves átlaghoz viszonyítva 0,7%-kal emelkedett.

A tavalyi negyedik negyedévben 7,7%-kal többen haltak meg, mint a 2015 és 2019 közötti azonos időszak átlaga, amikor az országban még nem volt jelen a koronavírus.

A tavalyi év utolsó negyedévében Szlovákiában 210-en hunytak el koronavírus-fertőzés miatt, ami 2023 első negyedéve óta a legtöbb haláleset. A Covid-19 által okozott halálesetek az összes elhalálozás 1,5%-át tették ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?