Fico: Nem segíti a békét, ha félvállról vesszük a háborút

fico k

Robert Fico (Smer) miniszterelnök a fasizmus felett aratott győzelem napja alkalmából a Slavínon tartott megemlékezésen mondott beszédet.

A kormányfő beszédében a békét és a szeretetet hasonlította össze. „Ha szeretetet akarunk, akkor rendkívül sokat kell belefektetnünk. Néha meg kell küzdenünk érte, ennek során pedig bizonyos szabályokat szükséges követnünk” – mondta.

Fico szerint nem segíti a békét, ha félvállról vesszük a háborút. „Vegyük csak észre, milyen könnyedséggel beszélünk ma az Ukrajnában zajló háborúról” – emelte ki, holott korábban még azt hangoztatta, Kijevben nem folynak harcok, az ukrán fővárosban normális élet zajlik.

A miniszterelnök hozzátette, csalódott az Európai Unióban, amiért nem tudott béketervvel előállni, egyúttal megismételte, hogy Szlovákia továbbra is négyoldalú külpolitikát fog folytatni. „A világon nem csak a Nyugat létezik: van észak, dél és természetesen kelet is” – közölte.

Robert Fico úgy véli, a fasizmus legyőzését főként a Szovjetunió csapatainak köszönhetjük.

A megemlékezésen az Egyesült Államok és Oroszország nagykövetei is részt vettek, Peter Pellegrini megválasztott köztársasági elnök, valamint Zuzana Čaputová leköszönő államfő sem volt a vendégek között – utóbbi Pozsonyban, az ismeretlen katona sírjánál koszorúzott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?