Gasicsék továbbra is hibátlanok

komáromi kosarasok
Kolín |

Második, úgyszintén idegenbeli mérkőzését is megnyerte a komáromi férfikosárlabda-csapat az Alpok–Adria-kupában.

Luka Gasicsék kapfenbergi sikerük után Kolínban is győzni tudtak 91:79-re. A cseh együttes a meccs legelején vezetett csak, a komáromiak nagyrészt 8-10 pontos előnyben voltak. Kulcsfontosságúnak a harmadik negyed bizonyult, amikor a Kolín felzárkózott két pontra – fordítania azonban nem sikerült, így a Duna-partiak továbbra is százszázalékosak a sorozatban.

Nehéz meccs volt, mert a Kolín fizikailag kimerítő kosárlabdát játszik. Mi azonban igyekeztünk saját magunkra koncentrálni. Gyorsan kosaraztunk, ami nagy erősségünk. Voltak hullámvölgyeink, ami egy fiatal csapat esetében természetes, de jól reagáltunk rájuk főleg védekezésben. Gratulálok a srácoknak – értékelt a basketliga.sk-nak Zlatko Jovanovic, a komáromi BC vezetőedzője.

A csoport másik meccsén a horvát Skrljevo legyőzte a Kapfenberget, megszerezve első győzelmét. A négyest a Kolín vezeti 5 ponttal az egy meccsel kevesebbet játszott, négypontos komáromiak előtt. A piros-fehérek legközelebb november közepén lépnek pályára az AAK-ban, amikor Horvátországban letudják az utolsó idegenbeli meccsüket is.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?