DAC: nem lesz tesztelés, üres lesz a MOL Aréna a Slovan elleni rangadón

DAC Kalmár

Mégsem lesznek nézők a labdarúgó Fortuna Liga vasárnapi (16.00), 11. fordulójának rangadóján, a DAC–Slovan mérkőzésen. Ezt maga Világi Oszkár, a dunaszerdahelyi csapat tulajdonosa jelentette be egy ma délelőtti online sajtótájékoztatón.

A DAC szerdán a hivatalos honlapján tudatta a szurkolókkal, hogy a bérletesei számára díjmenetesen biztosít Covid-19 antigéntesztet, és akik negatív mintát produkálnak, ott lehetnek a MOL Arénában a vasárnapi rangadón.

A klub 15 ellenőrzőpontot akart felállítani a stadion környékén. A szurkolók, akik jelentkeztek a tesztelésre – csütörtök délutánig 2000-en, de mikor lefújták a tesztelést, még volt hátra a határidőig 24 óra – e-mailben kaptak volna konkrét utasításokat, hogy pontosan mikor és melyik ellenőrzőponton várják őket tesztelésre. Maga a teszt 5 percet vett volna igénybe, 20 perc múlva pedig az illetőt szintén e-mailben értesítették volna az eredményről. A negatív eredmény után egy egyszer használatos karszalaggal juthatott volna be a stadionba.

Csütörtökön délelőtt még minden rendben volt. Délután azonban, még azelőtt, hogy a kormány a járványügybizottság ülése után kihirdette volna a kijárási tilalmat, a Regionális Közegészségügyi Hivatal megtiltotta a tesztelést – mondta a szemmel láthatóan csalódott Világi. – Oraván órákat állnak sorokban az emberek a tesztelésre várva, akikre katonák felügyelnek. De nálunk megtiltották, hogy teszteljük az embereket, holott nem a kormány pénzéből, hanem saját erőforrásból, lehetséges, hogy profibb módon oldottuk volna meg. A vasárnapi lehetett volna egy iránymutató a jövőre nézve, a kormány számára is. A helybéli emberek segítségére is lehettünk volna azzal, hogy ingyen leteszteljük őket. Sajnálom, hogy két napon keresztül hamis reménnyel kecsegtettük a szurkolóinkat, hogy ha csak 90 percre is, de visszatérhetnek a normális élethez. Tudjuk, hogy veszélyes a helyzet az országban, de a tesztelés után a stadion lett volna a legkevésbé rizikós hely az országban. Az emberek mentális egészsége is nagyon fontos, azzal, hogy bezárjuk, depresszióba taszítjuk őket.”

Világi újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy nem szeretne a vasárnapi mérkőzés végeredményére tippelni, sosem tippel a mérkőzések előtt. Hozzátette, nyugodtan várja a meccset, ahogy az összes többit is, és majd a lefújás után szabadulnak fel benne az érzelmek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?