Bénes László: Bármi megtörténhet a portugálok ellen

Bénes

Bénes László, a szlovák labdarúgó-válogatott doborgazi származású középpályása szerint ha az első meccsnél is jobban játszanak a portugálok ellen, lehet esélyük, míg a Luxemburg elleni Eb-selejtezőn egyértelműen győzni kell.

Milyen érzésekkel, célokkal vág neki a portugálok és a luxemburgiak elleni selejtezőknek?

Úgy gondolom, jól kezdtük a kvalifikációt, jelenleg másodikok vagyunk, jó helyzetben vagyunk. A portugálok elleni vesztes mérkőzésen is jó teljesítményt nyújtottunk. Természetesen tudjuk, hogy idegenben jóval nehezebb dolgunk lesz ellenük, de ha sikerül még jobb teljesítményt nyújtanunk, mint az első mérkőzésen, akkor bármi megtörténhet.

A tabella alapján úgy tűnik, hogy a kijutás szempontjából a luxemburgi mérkőzés még fontosabb lesz, mint a portugálok elleni. Egyetért ezzel?

Tény, hogy a Luxemburg elleni mérkőzés nagyon-nagyon fontos lesz, ezzel mindannyian tisztában vagyunk, és tudjuk, hogy nyerni kell, de az csak a portugálok után következik. Mi sorban haladunk, jelenleg csak az első meccsre koncentrálunk.

A portugálok ellen a 75. percben cserélték be. Csalódott volt, hogy nem kezdett, vagy örült, hogy pályára lépett?

Megmondom őszintén, az előző válogatottmecsek kezdői alapján valamilyen szinten számítottam rá, hogy nem leszek ott a kezdőcsapatban, azt viszont tudtam, hogy be fogok állni, beszélt velem előtte az edző. Így maximálisan fel voltam készülve, és örültem, hogy lehetőséghez jutottam. Sajnos nem sikerült pontokat szereznünk...

A klubcsapatában továbbra is jó formában van, de a Hamburgnak az utóbbi időben becsúszott több felesleges pontvesztés is.

A legutóbbi válogatottszünet utáni négy meccsből csak egyet sikerült megnyernünk, egyszer döntetleneztünk és kétszer kikaptunk idegenben. Egyszerűen úgy érzem, idegenben máshogy játszik a csapat, még ha a szurkolóink olyankor is nagy számban támogatnak minket. Az utolsó bajnoki végén sajnos kihagytam egy tizenegyest, ez volt az első kimaradt büntetőm Hamburg- ban az eddigi hétből. Az idegenbeli mérlegünkön mindenképp javítanunk kell, ha fel akarunk jutni a Bundesligába. Márpedig fel akarunk.

Azt már sejteni lehet, hogy a következő válogatottmeccsen ott lesz-e a kezdőben?

Remélem, én teszem a dolgom. Jelenleg mindenki egészséges a keretben. Ha lehetőséget kapok, minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a csapatot és hogy ezen a két mérkőzésen jó eredményeket érjünk el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?