A felsőházi rájátszás összejött a DAC-nak, de a győzelem nem

ramadan

A DAC labdarúgócsapata 1:1-es döntetlent játszott a zsolnaiakkal a Niké Liga alapszakaszának utolsó fordulójában, így bejutott a felsőházi rájátszásba.

Az alapszakasz utolsó fordulója előtt még három hely volt kiadó a Niké Liga felsőházában, az erre pályázó DAC–Podbrezová–Banská Bystrica–Trenčín–Ružomberok ötösfogatból tehát kettő hoppon maradt az utolsó fordulóban.

A szóban forgó csapatok közül a zsolnaiakat vendégül látó, 36 pontos DAC volt a legkellemesebb helyzetben. A sárga-kékek egy döntetlennel biztosan a rájátszásba jutnak, és csak abban az esetben csúsznak le róla, ha kikapnak a MOL Arénában, miközben a zólyombrézóiak, a besztercebányaiak és a trencséniek is begyűjtik a három pontot.

A szerdai kupabúcsú következményeképp Xisco Munoz, a DAC vezetőedzője több váratlan húzással is készült a szombati meccsre. A zsolnaiak elleni kezdőcsapatba gyakorlatilag a semmiből került be az eddig lelátón ücsörgő Haratyin és a frissen felépült Csinger, valamint a súlyos sérülése után két meccsen mindössze harminc percet játszó Gavrics, miközben Vitális Milán és Oliver Jürgens a cserepadra szorult, Káčer és Barisic pedig még oda sem fért fel. A védelem oszlopának számító Brunetti vállsérülés miatt nem volt bevethető. A vendégeknél szintén sérülés miatt nem került keretbe a dunaszerdahelyi Bari Krisztián, és Jaroslav Hynek vezetőedző is húzott egy váratlant: a kapuban Belko helyett az eddig csak két Niké ligás rajttal rendelkező Belaníknak szavazott bizalmat.

A mérkőzés első perceiben a zsolnaiak nem úgy fociztak, mint akiktől a télen hat játékos, köztük négy alapember távozott. A sosonok türelmesen adogattak, a hatodik percben pedig egy visszagurított labdát Sauer a DAC kapujába belsőzött – 0:1.

Nem találták meg a ritmust a hazaiak, az első negyedóra vendéghelyzettel zárult, Bile közelről bólintott mellé.

15 perc elteltével már a „Mi a f*sz” van és az „Ébresztő” rigmusoktól visszhangzott a stadion, miközben a zsolnaiak kényelmesen passzolgattak. A kapu elé kerülést már nem is erőltették különösebben, bár a 34. percben végigvittek egy nagyon hasonló szituációt, mint amiből gólt szereztek, csak ezúttal nem jártak sikerrel. Két perccel később Jambor tornáztatta meg Popovicsot.

A DAC a 40. percben jutott el először a zsolnai kapuhoz: Ramadan lövését kiütötte a kapus, a kipattanót viszont Gavrics közelről csúnyán fölé lőtte.

Borzasztó húzásnak bizonyult a felkészületlen Haratyin és Gavrics szerepeltetése, a második félidőre érthető módon már Vitális és Jürgens futott ki helyettük. A sárga-kékek aktívabban kezdték a második játékrészt, de az első nagy helyzet így is a vendégek előtt adódott.

A dominánsabbá váló DAC jutalma gyorsan az egyenlítés lett, Ramadan kemény, de nem helyezett lövésével Belaník nem tudott mit kezdeni, 1:1. Két perccel később Popovics mentette meg a hazaiakat az újabb góltól, majd egy eseménytelenebb szakasz után Javorček szabadrúgását is hatalmas bravúrral védte. A hazaiak azonban mezőnyfölényben játszottak, a füttyszó is elhalt a második félidőben. 

A DAC a döntetlennel bebiztosította helyét a felsőházi rájátszásban, az alapszakaszt a 4. helyen zárta. Jövő héten a nagyszombatiak otthonába látogat a csapat.

Jegyzőkönyv

DAC–Žilina 1:1 (0:1)

Gólszerzők: Ramadan (57.), ill. Sauer (6.)

Játékvezető: Ruc, 4988 néző

Sárga lap: Trusa, ill. Sauer

DAC: Popovics–Gruszkowski, Kacsaraba, Csinger, Andzouana (73. Andzouana)–Haratyin (46. Vitális), Dimun–Yapi (63. Gouré), Ramadan (86. Herc), Gavrics (46. Jürgens)–Trusa

ŽILINA: Belaník–Minárik, Hubočan, Ndjeungoue–Essomba (79. Hranica), Gidi, Sauer, Ďatko (60. Javorček)–Bile, Jambor, Iľko (73. Adang)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?