Csütörtöktől vörösre vált a galántai kórház

kórház
Galánta |

Csütörtöktől vörösre vált a galántai kórház, január 7-től csak koronavírus beteget látnak el az intézményben. A héten elkezdődhet az egészségügyi dolgozók oltása a vírus ellen.

Kedd délelőtt még tele volt a kórház parkolója, a két antigén-tesztelési pont előtt mintegy harminc-harminc ember sorakozott. Ritkán nyílt ki a főbejárat fotocellás ajtaja. Csütörtöktől azonban megváltozik a helyzet, és az intézmény eredeti rendeltetése szerint válságüzemmódba kapcsolnak.

Az aggasztó járványhelyzet miatt vörösre vált a galántai kórház, megduplázzák a koronavírusos betegeknek kialakított ágyak számát, a nem fertőzött pácienseket pedig átszállítják más intézményekbe.

Covid-kórház

A kórházat üzemeltető Svet Zdravia hálózat és az egészségügyi minisztérium közötti megállapodás eredményeként vált vörös üzemmódra a kórház, hogy tehermentesítsék a nyitrai kórházat, ahol kritikus a helyzet. Galántán a hét közepén ötvenkilenc koronavírussal fertőzött páciens szorult kórházi ellátásra. Tomáš Kráľ, a Svet Zdravia szóvivője közölte, hogy az eddigi 65-ről 110-re emelik a koronavírusos betegeknek kialakított ágyak számát. Ebből 10-et mesterséges lélegeztetésre használnak, további 80 ágynál elérhető a közvetlen oxigénellátás. Peter Stachura az egészségügyi minisztérium államtitkára a közösségi portálon tájékoztatott arról, hogy a Nyitrai és Nagyszombat megyei covid-betegek ellátásáról való gondoskodás miatt döntöttek az átszervezés mellett. A minisztérium három lélegeztetőgépet is küld Galántára.

Csak sürgős ellátás

Az átszervezés miatt a környező kórházakba szállítják át a más diagnózis miatt kezelésre szoruló, de nem fertőzött pácienseket. A szóvivőtől megtudtuk, hogy mintegy hetven beteg kezelése a nagyszombati, nyitrai, nagytapolcsányi, érsekújvári, valamint pozsonyi kórházakban folytatódik. A sürgős ellátásra szoruló betegeket viszont továbbra is fogadják a galántai kórházban, a gyermekrészleg, és a gyermekügyelet is tovább működik, sürgős esetekben a szüléseket is levezetik. A tervezett szüléseket és nőgyógyászati beavatkozásokat az érsekújvári kórházban végzik el.

Stachura hozzátette, hogy a Központi Mentőszolgálat nem Galántára szállítja majd az akut eseteket. „Bízunk benne, hogy a környező kórházak ebben az átmeneti válsághelyzetben is jól fognak gondoskodni a galántai régió pácienseiről” – hangsúlyozta Vladimír Dvorový, a ProCare és a Svet Zdravia kórházhálózat vezérigazgatója.

Oltás és karantén

Az átszervezés mellett már a héten elkezdődhet az egészségügyi dolgozók covid elleni oltása a kórházban, Peter Paška szerint erre már csütörtökön sor kerülhet. Vladimír Dvorový rámutatott, hogy a galántai kórház annak ellenére segít a nyitrai kórháznak, hogy továbbra is sok egészségügyi dolgozó van karanténban, vagy lábadozik.

„A galántai kórház már régebben ismertette, hogy a személyzeti gondok miatt nem tudják teljesíteni az ágyak átszervezését érintő miniszteri rendelkezést. Ezek a körülmények is hozzájárultak a mostani krízishelyzet kialakulásához Nyitrán” – jegyezte meg Peter Stachura.

Paška: logikus lépés

„A galántai kórház egyfajta tartalékként nyílt meg a nyolcvanas években, hasonló esetekre. Ezért ez egy logikus lépés volt” – emlékeztetett Peter Paška Galánta polgármestere, akivel közvetlenül azután sikerült beszélnünk, hogy megkapta a covid-19 elleni védőoltás első adagját. Hozzátetette, senki nem örül a fejleményeknek, de el kell fogadni a lépést. „Szükséghelyzet van, és nem tudunk mást tenni, csak azt, hogy betartjuk a rendelkezéseket és vigyázunk egymásra. Eltekintve attól a néhány egyéntől, akik állandóan azt szemléltetik, hogy nem vonatkoznak rájuk a szabályok, nyugalom van Galántán, ennek örülök, hiszen csak az életünkről van szó” – jellemezte a covid-helyzetet a városban Peter Paška.

Százezer lakos

Jelenleg több mint 2 300 fertőzöttet tartanak nyilván a galántai járásban, hétfőn harminchárom új beteget azonosítottak. A Svet Zdravia közleményében arra is kitért, hogy közel százezer lakos tartozik a Galántai járás vonzáskörzetéhez, az általunk megkérdezettek egy része nem örül az átalakításnak. A közösségi portálon főként a szülés előtt álló kismamák panaszkodtak az információhiány miatt, így nemcsak az átszervezésről nem tudtak korábban, hanem arról sem, hogy máshol kell majd világra hozni a gyereküket.

Többen attól tartanak, hogy később az elmaradó műtétek miatt torlódnak majd fel a betegek. A többség viszont megérti, és elfogadja a helyzetet. „Látom, mi van körülöttünk, sok idős esik a vírus áldozatává. Szükség van a szakszerű ellátásra, a régióban is romolhat a helyzet, és nem vihetnek mindenkit Nyitrára” – véli egy olvasónk. A tájékoztatás hiánya úgy tűnik, hogy nemcsak a betegeket, hanem a személyzetet is érinti. „Tegnap munka után itthon, a sajtóból tudtam meg, hogy vörösre vált a kórház” – nyilatkozta az egyik orvos.

Közel a vakcina

Kedden a nagyszombati egyetemi kórházba is megkérdezett a koronavírus elleni vakcina. Jozef Viskupič, a megyei önkormányzat elnöke, Berényi József, és Marek Neštický alelnökök is megkapták az oltást. Viskupič azt mondta, hogy a vakcina jelenti a fényt az alagút végén, amelyen keresztül visszatérhetünk a normális életbe.

A megye egy terv alapján szólítaná meg a lakosokat, hogy oltassák be magukat, a megyeelnök abban bízik, hogy tömegesen jelentkeznek majd az oltásra.

Dunaszerdahelyen konstans a helyzet

„Továbbra is az eddigi rendszer szerint működünk, van két olyan osztályunk, ahol csak covidos betegeket kezelünk. Még több olyan ágyat készítettük elő, ahol elérhető az oxigénterápia, ezeket bővíteni is tudjuk az év végi miniszteri utasítás szerint. Ha szükség van rá, több beteget tudunk elhelyezni. Összesen 60 ágyunk van, és harminc beteg” – tájékoztatta lapunkat Bock Sylvia a dunaszerdahelyi kórház igazgatója. Az igazgató szerint az ünnepek alatt is konstans volt a helyzet Dunaszerdahelyen, az viszont aggodalomra ad okot, hogy az alagsorban működő antigén-tesztelésen naponta 15-20 százalék a pozitív esetek aránya.

Érdekes
Peter Paska

Villáminterjú

Peter Paška, Galánta polgármesterével

Milyen volt az oltás?

Olyan, mint a többi oltás, például a tetanusz elleni oltás. Semmi különöset nem tudok kiemelni.

Szabadabbnak érzi magát, miután megkapta a vakcinát?

Még legalább tíz napig különösen óvatosnak kell lennem, majd fokozatosan kialakul az immunitás, amely megvéd a Covid-19 betegségtől.

Ön a kritikus infrastruktúra tagjaként kapta meg a védőoltást?

Ma kezdődött a vakcináció Nagyszombatban, valószínűleg csütörtöktől Galántán is elkezdődik. A nagyszombati kórházban több, a nyilvánosság által elismert személyiség is megjelent. Jozef Viskupič megyeelnök, Peter Bročka, Nagyszombat polgármestere, az egyetemek rektorai, értelmes, elismert emberek kapták meg a vakcinát. Meg akartuk mutatni, hogy nincs mitől tartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?