Valódi meseautó készül egy királyhelmeci kamionsofőr műhelyében

Jocó bízik benne, hogy már jövő éven gördülhet egy kört meseautójával a városban
Királyhelmec |

A Bodrogköz központi városában élő Jurtin József élete néhány évvel ezelőtt drasztikus fordulatot vett. Kamionsofőrként dolgozott, de külföldön kipakolás közben csúnya balesetet szenvedett. Újdonsült szenvedélye, egy valódi meseautó megformálása azonban csak annak köszönhető, hogy a kamion volánja mögött ülve olyan autókat pillantott meg az országúton, amelyek saját meseautójának elkészítésére inspirálták őt. Az autó befejezése azonban most várat magára, a balesetből eredő betegségei miatt valamivel több mint egy éve munkaképtelenné vált. 

Eddigi pályafutásom során számtalan olyan „csodabogárral” találkoztam, aki hivatásából eredően vagy pusztán csak kedvtelésből olyan dolgokat készített, amelyektől egy kis túlzással eláll az ember lélegzete. Nemrégiben egyik régi kollégám és ismerősöm, szerkesztőségünk egykori tagja, Klein Melinda kötött össze a barátai és ismerősei által csak Jocóként emlegetett Jurtin Józseffel, aki néhány évvel ezelőtt egy Mini Cooper típusú autó átalakításához látott hozzá. Az ötvenes éveiben járó ezermester a városközpont egyik félreeső udvarában található garázsban kezdte meg a munkát néhány évvel ezelőtt, akkor, amikor még kamionsofőrként dolgozott egy luxemburgi vállalatnál. A történet pedig valójában akkor kezdődött, amikor fuvarozás közben megpillantott néhány egyedi festéssel díszített autót.

„Igazából már gyerekkoromban érdekelt a rajzolás, a festés és önmagában a művészet, de hiába akartam képzőművészeti középiskolán folytatni a tanulmányaimat, a tanárok nem látták bennem az ehhez szükséges képességeket. Így hát a középiskolai tanulmányaim egy mezőgazdasági iskolában kezdtem, majd később építész és kőműves szakon fejeztem be. Az iskola után igazán színes volt számomra a paletta: dolgoztam gépszerelőként, voltam az egykori perbenyiki bútorgyár alkalmazottja, a vasútra is felvettek, utána mentősofőrként dolgoztam nagyjából öt évet, majd végül egy fuvarozó vállalathoz vettek fel kamionsofőrként. Évekkel ezelőtt, külföldön láttam néhány káprázatos festéssel díszített autót, és már akkor eldöntöttem, hogy egyszer nekem is lesz egy ilyenem. Igazából minden a terv szerint haladt, sikerült beszereznem az egyik ismerősömtől egy Mini Cooper típusú autót, aminek el is kezdtem a beltér, majd a külső elemek átalakítását. Nagyjából öt évvel ezelőtt, a kamion kirakodása közben Olaszországban a pótkocsi oldalának nyomott a targonca sofőrje olyannyira, hogy a jobb lábam komolyabban sérült, de az is csoda, hogy élve megúsztam az egészet. Ettől kezdve egy olyan egészségügyi hullámvasútra szálltam fel, ami teljes mértékben megváltoztatta az életemet. Nem szeretném részletezni, mi minden bajom van, de sajnos már ott tartok, hogy a sofőri karrierem valószínűleg hamarosan a végéhez ér. Az álmomat azonban nem adom fel, bízom benne, hogy hamarosan folytathatom a meseautóm szépítgetését” – nyilatkozta lapunknak Jurtin Jocó.

jurtin jocó

Nehéz kezdet

Annak ellenére, hogy Jocó az elmúlt évek során valóban nehéz megpróbáltatásokon esett át, beszélgetésünk során is bebizonyosodott, hogy nem adja fel könnyen a harcot. A balesete után újra megtanult járni, újra meg kellett tanulnia használni a gázpedált, de minden igyekezete és akarata ellenére valamiről mégis muszáj volt lemondania.

„Korábban fanatikus motoros voltam, a motorkerékpárom hátán rengeteg helyet bejártam. És amikor egy több százezer kilométert levezett és több tízezer kilométert lemotorozott férfinek azt mondja az orvos, hogy nem ülhet többé a volán mögé és nem motorozhat, azt nagyon nehéz elfogadni. De a motorozásnak köszönhetően időközben elkezdtem bukósisakokat festeni. Csak úgy mint minden mást, először ezt is meg kellett tanulni. Ahhoz, hogy szépen tudjak a festékszóró pisztollyal dolgozni, nagyon sokat kellett gyakorolni. Az egyik bukósisakomat több tucatszor átfújtam, mire azt láttam, hogy már elég jól megy a folyamat. Igazából csak ezután fogtam hozzá a Mini Cooper festéséhez. A kezdet valóban nehéz volt, de úgy gondolom, hogy most már jó úton haladok. Amikor bent dolgoztam a garázsban és nyitva volt az ajtó, sokan csak pislogva bámultak befelé, azt hitték, rosszul látnak. Az autó festése ugyanis messziről egy olyan összképet ad, mintha egy rajzfilmből húztam volna ki. Az erősen zöldes árnyalatot fehér, fekete és ezek kombinációjának tónusaival törtem meg, hogy a végeredmény egy afféle skiccelt kinézet legyen” – mesélte Jocó.

kisautüó

Régi szerelem

Aki betekintene Jocó garázsába, az az első pillantásra azzal szembesülne, hogy egy olyan ember emberről van szó, aki nagy elszántsággal teszi a dolgát. A garázs falait különféle autós plakátok, többek között Mr. Bean jól ismert Mini Cooper-je díszíti, egy külön kisszekrényben szívének legkedvencebb kisautó-gyűjteménye díszeleg, a munkapadon és a szekrényekben pedig katonás rendben hevernek a szerszámok, valamint a meseautó építéséhez szükséges alkatrészek.

„Mivel kamionsofőrként a világ számos országát bejártam, igyekeztem mindig valami szívemhez szólót hazahozni. A garázsban látható kisautó-gyűjteményben olyan darabok is vannak, melyekből idehaza csak néhány darab akad. S mivel a meseautó-projektet már évekkel ezelőtt megálmodtam, az alkatrészeket, beleértve az autóba tervezett hangtechnikát és az ahhoz szükséges dolgokat már évekkel ezelőtt beszereztem. Ha minden a terv szerint sikerül és sikerül jobb formába hozni magamat, akkor talán már jövőre elkészülhet az autó. Biztos vagyok benne, hogy ennek az autónak nem lesz párja”

– zárta Jurtin Jocó.

meseautó
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?