Újra vetíteni fognak a legendás kassai Družba moziban

Kassa |

<p>&nbsp;Jövő májusra tervezik a felújított Družba mozi átadását. Sok újdonsággal várják majd a közönséget.</p>

A közel ötmilliós felújítás befejeztével nemcsak a filmvetítéseknek, hanem koncerteknek, háromdimenziós filmprodukciós stúdiónak és közösségi összejöveteleknek is helyet ad az épület. A munkákat az új bérlő, Tomáš Vimmer csehországi vállalkozó a napokban kezdi meg. Jelenleg a régi, elavult berendezéseket távolítják el, a felújítási munkálatokat a nyár elején kezdik meg. Ha minden a terv szerint halad, az új mozi már 2016 májusában újra megnyithatja kapuit. Az épület beltere szinte teljesen felújításra szorul, a mozi egyetlen szélesvászna is kettészakadt. Új részeket is kialakítanak. A színpaddal szemben új páholy lesz, kívül pedig folyosót alakítanak ki. Az átépítés során a parkot, a járdákat, valamint a közvilágítást is felújítják, harminc parkolóhelyet alakítanak ki a közeli utcában.

A tervek szerint közel kétezer férőhelyes lesz az átalakított helyiség, forgatások, rockkoncertek, színházi előadások és komolyzenei koncertek megszervezésére is alkalmas lesz. (nr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?