Szerény ebédre várják a szencieket

Szenc |

<p>A szenci katolikus egyházközség is csatlakozott a Szlovákiai Katolikus Nőmozgalom gyűjtéséhez, és vasárnap szerény ebédre várják az adakozókat a pásztorházba.</p>

A bevételt az egyedülálló szülőket segítő kassai Dorka központnak ajánlják fel.
Mária Demeterová, a Szlovákiai Katolikus Nőmozgalom elnöke lapunkat arról tájékoztatta, hogy a már negyedik alkalommal megvalósuló Osztozzunk (Podeľme sa) program lényege, hogy nem alamizsnát adnak a rászorulóknak, hanem a böjti időszakban egyszerű ebédet. Azt a pénzt, amit a főételre fordítottak volna, felajánlják a rászorulóknak. A gyűjtésbe általában önkormányzatok, egyházközségek kapcsolódnak be Szlovákia egész területéről. A szenci katolikus egyházközösség első ízben csatlakozott a programhoz. Az adakozókat vasárnap délelőtt fél tizenegytől délután fél kettőig várják meleg levesre a pásztorházba. Megtudtuk, a déli, dél-nyugati régióban leginkább Pozsonyban szoktak ilyen gyűjtést szervezni, a magyarlakta városokban, falvakban még nem terjedt el a jótékonykodásnak ez a formája. „Sok gyűjtési akcióról csak akkor szerzünk tudomást, miután elküldik a rendezvényen összeggyűlt adományt” – nyilatkozott Demeterová.
A levest, vagy a süteményeket általában az önkormányzatok és az egyházközségek készítik el, az ételt általában tereken vagy közösségi házakban kínálják. A nőmozgalom az Osztozzunk meg rendezvénysorozat bevételét mindig a szükséghelyzetben élő anyák megsegítésére ajánlja fel. Az első gyűjtés alkalmával háromszázezer korona, a második alkalommal félmillió korona, tavaly pedig 199 16 euró gyűlt össze. „Meglátjuk, idén mennyire befolyásolja az adakozókat a krízis, viszont ha elképzeljük, hogy ezek az adományok kétháromöt esetleg tíz eurós felajánlásokból gyűlnek össze, úgy gondolom, köszönettel tartozunk minden segíteni akaró embernek” – mondta Demeterová. (jéem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?