Senki nem kapott polgármesteri díjat Ipolyságon

Ipolyság |

<p>Zenészek, méhészek, kultúraszervezők tevékenységét tartotta méltónak az önkormányzat a városi díj és a díszpolgári cím elnyerésére.</p>

Emellett a polgármester is javasolhat öt személyt a polgármesteri díjra, Pásztor Lajos azonban nem élt ezzel a jogával, döntését azzal magyarázta, nem tudott választani, mivel csak 2009 májusától tölti be tisztségét. Kilenc év alatt először történt meg, hogy senki nem kapott polgármesteri díjat.

Ipolyság 12. díszpolgára Mándli Gyula váci könyvtárigazgató lett, aki ott bábáskodott Ipolyság és Vác testvérvárosi szerződésének megszületésénél, fő kezdeményezője volt a kapcsolatnak. A két település kulturális-társadalmi együttműködésén munkálkodik.

A díj történetében második alkalommal ítélték oda in memoriam az elismerést, Kramár Hedvig, a helyi művészeti alapiskola alapítója után ismét egy zenészre esett a választás. A világhírű zongorista, zeneszerző Berczeller György George Best néven lett ismert a világban. Az ipolysági születésű neves muzsikus 1968-ban Ausztráliába költözött, ott is hunyt el 2008 októberében. Nevéhez kötődik a legendás pozsonyi Tatra Revue. A díjat a zenész lánya, Simonne Mlčuchová vette át. A mester tavaly lett volna 95 éves. A városi díjat megkapta Hajdú Sándor nyugalmazott váci vasutas is, aki önkormányzati képviselőként és a Váci Múzeum Egyesület tagjaként vett részt a közös munkában. Elévülhetetlen érdeme, hogy már négy éve több történelmi, irodalmi, honismereti sajtótermékre fizet elő a Honti Múzeum számára. Az intézmény saját költségvetéséből nem tudott volna erre a célra áldozni, több mint 500 euróba (15 ezer korona) kerültek ezek a lapok. Kajtor Pál a nyugdíjasklub alapítójaként, gyűjtőakciók lebonyolítójaként, a Csemadok aktív tagjaként és 15 évig helyi vezetőjeként érdemelte ki az elismerést.

A franciaországi Montpellierben megrendezett Méhész Világkongresszuson és Mézkiállításon óriási sikert ért el Karol Laco, akinek akácméze aranyérmes lett. A nagypresztízsű nemzetközi találkozón 96 országból vett részt több mint 10 ezer méhész. Laconak is köszönhetően – aki most városi díjat kapott – az éremversenyben Franciaország után Szlovákia lett a második, 11 érmével. Egy másik ipolysági méhész, Kiss Sándor pedig mézboráért érdemelt bronzérmet. Szőllősy Sándor cigányprímás a családja által száz éve megalakított, azóta is népszerű Szőllősy Cigányzenekar jubileumi díját vehette át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?