Alig változik a létszám Ipolyságon

iskola k
Ipolyság |

Már beíratták a leendő elsősöket az ipolysági alapiskolákba, alig változik a tanulók létszáma.

A városban összesen négy alapiskola működik – két magyar és két szlovák tanítási nyelvű –, s mindegyikben április közepén tartották a beiratkozásokat. Megkeresésünkre az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola igazgatója, Bóna Zsolt arról tájékoztatott, hogy

 „29-en iratkoztak be iskolánkba, s négyen kértek halasztást, tehát fizikailag 25-en kezdik meg a jelenlegi helyzet szerint tanulmányaikat az első évfolyamban a 2024/25-ös tanévben.”

 Elárulta azt is, hogy az iskola létszáma így sem fog változni, hisz a jelenleg végzős osztály létszáma megegyezik az újonnan érkező tanulók számával. Az igazgató úgy nyilatkozott, hogy elégedett az eddigi helyzettel. A beiratkozást megelőzte egy nyitott nap is, ahol a nagycsoportos óvodások szüleikkel bemutatóórákon vehettek részt, valamint a Kuttyomfitty Társulat előadásában meghallgathatták a Paprika Jancsi vagy nem! című mesét.

A város másik magyar tannyelvű alapiskolájába, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolába huszonnégy gyermeket írattak be a következő tanévre. Ebből mindössze kettőt érint halasztás. Itt a beiratkozás napján a leendő elsősöket közös játszóházi programok várták, míg a szülők elintézték a szükséges papírmunkát. Mindezt megelőzte több olyan esemény is – mint például egy nyílt nap –, ahol a szülők gyermekeikkel vehettek részt, ezzel is jobban megismerve az iskola működését.

„Egész éves munkánk bizonyítja az iskola színvonalát” 

– fogalmazott Pálffy Dezső, az intézmény igazgatója.

 Továbbá hozzátette, nagyon elégedett, mivel 9 év után újra ennyi kis elsőssel kezdheti az iskola az új tanévet. Bár az iskola létszáma a mostani ballagó 29 fős osztállyal némileg csökken, mégis elfogadhatónak tartja a létszámot.

Révész Angelikától, az Ipolysági Városi Hivatal iskolaügyi, ifjúsági és sportszakosztály vezetőjétől megtudtuk, hogy a jelenlegi adatok alapján szlovák tannyelvű Janko Kráľ Alapiskolába 39-en (2 halasztás) és a Ladislav Ballek Alapiskolába pedig 33-an (2 halasztás, 1 külsős tanuló) ülhetnek be az iskolapadba a következő tanévben.

Takács Veronika

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?