Jótékonysági mikuláscsomagok (KÉPEK)

„Nem a körítés a lényeg, én egy egyszerű ember vagyok. Csak szerettünk volna mosolyt csalni a gyerekek arcára” – mondta el a jótékonysági kezdeményezés szervezője Végh Ádám (Forrás: Végh Ádám)
Nagymegyer |

Csaknem 300 csomagot osztott szét rászoruló családok közt négy önkéntes, akik közösen, egy három napos akció keretében szállították házhoz őket.

Az önkéntesek között olyan hírességek is voltak, mint Kalmár Zsolt focista, a dunaszerdahelyi DAC volt csapatkapitánya és Priskin Tamás magyar válogatott labdarúgó. A kezdeményezés a nagymegyeri Végh család érdeme, akik közül a kisebbik fiú, Végh Ádám vette át a stafétát. A jótékonysági csomagosztás keretében a megmaradt mikuláscsomagokat több községben szórták szét, olyan köztereken, ahol bárki megtalálhatta őket.

„A mikuláscsomagokkal való jótékonykodást a bátyám kezdte el még 4 évvel ezelőtt, én pedig tavaly vettem át tőle. Minden évben rászoruló családokat keresünk meg ismerősök által, polgármestereken keresztül, akik javaslatokat tettek. Jártunk Győrben, a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban, iskoláknál, gyermekotthonoknál, magánházaknál. Az 50 csomagot, ami megmaradt, elszórtuk Ekecsen, Nagymegyeren, Szilason és Győrben. Nem tudtuk igazából, hogy kiket keressünk meg velük, úgy gondoltuk, hogy az lesz a legjobb, ha csak úgy »elhagyjuk« őket”

– mondta el Végh Ádám, fényképész, aki társaival egyetemben magánemberekként vett részt az akcióban. Lelkes társai Kalmár Zsolt, Priskin Tamás és Horváth Bálint voltak, utóbbi segítőjük Mikulásnak öltözve örvendeztette meg a gyerekeket a csomagok kiosztásánál.

Ismerősök javaslatára jutottak el az egyes családokhoz (Forrás: Végh Ádám)

Összesen 288 csomag talált gazdára idén a széleskörű kezdeményezésnek köszönhetően, de minden évben egyre több és több csomag készül, hogy biztosan jusson minden rászoruló gyereknek. Az akció szervezését körülbelül két hónappal ezelőtt kezdték meg, előzőleg azoknál jelentkeztek, akiknél tavaly is voltak. Idén a tavalyihoz képest 50-nel több csomagot állítottak össze. Végh Ádám szerint az adakozás nem a körítésről szól. Kihangsúlyozta, hogy egy egyszerű családból származik, egy egyszerű embernek tartja magát, aki nem szereti a felhajtást, csak szereti, ha mosolyt csalhat a hátrányos körülmények közt élő és segítségre szoruló gyerekek arcára.

„18 éves koromban kezdtem el jótékonykodni. Akkoriban a nagymegyeri jótékonysági fesztivált szerveztem, ahova a Megasztárból is jöttek hozzánk énekesek”

– emlékezett vissza büszkén az önkéntes.

Egy közös fotó 2022 decemberéből (Forrás: Végh Ádám)

Hasonló kezdeményezéssel készülnek jövőre is és már most keresik azokat a családokat, akiket meglátogathatnak a meglepetés mikluláscsomagokkal. Szeretettel várják az olvasók javaslatait, amennyiben tudnak olyan rászoruló, nehéz körülmények között élő családokról, kérik, hogy jelentkezzenek Végh Ádám facebook oldalán. Közreműködésüket előre is nagyon köszönik. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?