Eltorlaszolták az utat

Erdőhátkarcsa
Erdőhátkarcsa |

Egy földkupaccal zárták el az Erdőhátkarcsát és Egyházkarcsát összekötő, az ipari parkon át vezető utat.

Korábban létezett egy földút, az úgynevezett miseút a két község között. Hogy ne kelljen két falun át kerülni, ezen az úton jártak az erdőhátkarcsaiak az Egyházkarcsán lévő templomba. Ám az utat a hetvenes években felszántották, majd először gabonával vetették be, később szőlőt telepítettek ide. 2010-ben, amikor elkezdődött az ipari park építése, pár hét leforgása alatt újra épült egy, most már aszfaltozott burkolatú összekötő út a két település között. Az erdőhátkarcsaiak ismét megkapták az egykori miseutat, és egyben a Dunaszerdahely felé vezető útjukat is errefelé rövidíthették le.

Az új út azonban az ipari parkot volt hivatott szolgálni elsősorban, ami rendben is volna, ha az oda tartó teherautók, kamionok nem a keskeny falusi utcán hajtottak volna úti céljuk felé. A csendes, álmos utcához szokott helyi lakosok egy része ezt elégelte meg és azt kérte az önkormányzattól, zárja le az utat, amely így ismét a gyerekek második játszóterévé válhat. Bár Erdőhátkarcsán sok minden nincs, de egy szép játszótérnek alkalmas terület van, éppen a kertek alján, a kultúrház melletti réten. Hiába volt az utca elején a teherautók számára behajtani tilos tábla, az idegen sofőrök a navigáció útmutatását követték, amely a kis falu közepébe vezette őket.

Ez a helyzet már jó néhány éve fennáll, és valóban, egy falusi szűk utcácskában néhány tonnás kamionok átmenő forgalma több mint veszélyes. Az évek óta tartó vitának most a két polgármester közös megegyezéseként egy radikális lépéssel vetettek véget. Az egyházkarcsai kataszter határán az útra egy nagy halom földet hordatott a polgármester.

„Ez az út az ipari parkhoz tartozik és Egyházkarcsa tulajdona. Most mindenképpen le kellett zárni, mert felújítjuk, felmarjuk a burkolatot, szélesítjük és új burkolatot kap” – magyarázta Gódány László, Egyházkarcsa polgármestere. „Valóban az útfelújítás miatt kellett lezárni ezt az utat. Nem utolsósorban azért is, mert az utóbbi hetekben ismét felerősödött azon lakosok hangja, akik már évek óta kérik a lezárást. Hogy a felújítás befejezése után változni fog-e a helyzet, azt az erdőhátkarcsai lakosok fogják eldönteni. Ha a járványügyi helyzet megengedi, egy nagyobb találkozót tervezünk a helyi lakosokkal, ahol megszülethet a végső döntés az úttal kapcsolatban” – nyilatkozta Wurzell Zoltán, Királyfiakarcsa polgármestere, melyhez Erdőhát is tartozik. A helyi lakosok nem fogadták osztatlan lelkesedéssel az út lezárását, egyelőre az autósok is csak bonyolult manőverekkel tudnak megfordulni a szűk úton, ráadásul a most már feleslegessé vált fekvő rendőr is nehezíti a dolgukat.

Ráadásul ezt a faramuci helyzetet valószínűleg a megfelelő helyen kihelyezett két-három közlekedési táblával is meg lehetett volna oldani, amelyek a helyi viszonyokat nem ismerő sofőröket a megfelelő irányba terelték volna. Mindenesetre most ott áll a földhalom, és valamennyi érintettnek jó esetben van néhány hete, hónapja, hogy elgondolkodjon a döntés helyességéről vagy véglegességéről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?