Felszentelték az erdőhátkarcsai feszületet

Boros Károly esperes felszentelte az erdőhátkarcsai feszületet
Erdőhátkarcsa |

Szombaton felszentelték a faluban újonnan felállított feszületet.

„Akik elhaladnak előtte, éltesse őket a hit, amely lelküknek békét és nyugalmat ad. Adjon nekik erőt saját keresztjük viseléséhez” – mondta beszédében Boros Károly, Egyházkarcsa esperese, majd áldását fejezte ki mindazokra, akik önkéntes munkájukkal hozzájárultak a keresztfa építéséhez. „A feszület felállítását Erdőhátkarcsa lakosai kezdeményezték, az önkormányzat a területet adta” – nyilatkozta Gányovics Jana polgármester. Néhány ügyes kezű helyi lakos összefogásának köszönhetően pár hónap leforgása alatt sikerült megépíteni a feszületet. Volt, aki pénzzel, volt, aki a tudásával, volt, aki a munkájával segítette az ötlet megvalósítását A helyiek úgy gondolták, ha a legtöbb faluban van egy apró zarándokhely, ez a falu is megérdemel egyet. A feszület felszentelésén régi és új, szlovák és magyar ajkú lakosok is részt vettek. Az ünnepséget igazi karcsai lakoma követte a helyi kultúrházban, gulyáslevessel, pogácsával, pecsenyékkel és finom borokkal. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?