Elkészült a Komáromi járás stratégiai fejlesztési terve

Komáromi járás
Komárom |

A járás összes településének visszajelzéseit is feldolgozó tervet hétfőn mutatták be a Tiszti Pavilonban. A megállapítások és a hozzászólások alapján a jövőben hangsúlyosabb szerepet kaphat a Komáromi járásban a mezőgazdaság és a turizmus.

A hivatalos nevén Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Tervet (PHRSR) Mária Fáziková egyetemi oktató mutatta be, aki egyben a dokumentumot elkészítő munkacsoport vezetője is. A terv megalkotását egyrészt a vonatkozó törvény írja elő, másrészt pedig az Európai Strukturális és Beruházási Alapok forrásainak felhasználásához jelent egyfajta hátteret.

A Komáromi járás hiányosságainak, igényeinek és potenciáljának felmérésekor figyelembe vették azokat a kérdőíveket, amelyeket az önkormányzatok küldtek meg a munkacsoportnak. Emellett már három munkatalálkozóra is sor került. Fáziková méltatta Nyitra megye önkormányzatának hozzáállását, amellyel nemcsak a terv színvonalához járult hozzá, hanem ettől függetlenül is sokat törődik a megye fejlesztésének lehetőségeivel.

Az összefoglaló szerint a Komáromi járás egy olyan vidéki régió, amelynek fokozott urbanizációs potenciálja van. Egyben jelentős szuburbanizációs folyamat is zajlik itt, ami azt jelenti, hogy növekszik a városokhoz közeli települések lakosságszáma. Ez még akkor is így van, ha a demografiai adottságok miatt csökken a teljes népességszám. Ebben a kontextusban a gazdaság elsősorban a mezőgazdaságra, valamint a tőke- és tudásigény szempontjából kevésbé intenzív ipari ágazatokra és szolgáltatásokra alapszik. Fáziková – ahogy később a vita során Branislav Becík (Hlas) megyeelnök is – a teljes képet tekintve nagy szerepet tulajdonít a mezőgazdaságnak. A kutató megjegyezte, továbbra is megvan a zöldség és gyümölcstermesztéshez való tudás. Becík ilyen téren az önellátás erősítését szorgalmazná többek között úgy, hogy az oktatási intézmények az étkeztetés során a megyei termelők terményeit használják fel.

Fáziková beszélt arról is, hogy a külföldi cégek által létrehozott üzemek elsősorban az olcsó munkaerőt keresik, s nem igazán foglalkoznak a helyi viszonyokkal. Ezzel párhuzamosan a helyi bázisú cégek fejletlenek, s ha hozzáadott érték keletkezik, azt gyakorlatilag „kiszippantják“ a térségből a globális hálózatok. Nagy gondot jelent az is, hogy a magasan képzett munkaerő elvándorol az alacsony fizetések és vonzó munkahelyek hiánya miatt.

A mezőgazdaság mellett még egy sor kitörési lehetőséget azonosított a munkacsoport. Ezek közé tartozik például a felszíni, ill. a felszín alatti vízforrások kihasználása, beleértve a termálfürdők kiépítését. Fáziková utalt a határmentiségben rejlő potenciálra is, hiszen a magyar nyelvtudás megléte miatt könnyű kapcsolatot tartani a szomszédos magyarországi területekkel. Ugyancsak idetartozik még a régión túlmutató és az országos kulturális és történelmi emlékek megléte is – aminek a turizmusban lehet jelentős szerepe.

A stratégiai terv öt nagyobb területfejlesztési célt tartalmaz, amelyek például ökologikusabb járást vagy a lakossághoz közelebb álló önkormányzatokat vizionál. A kidolgozott koncepciót valójában majd az egyes települések ezekhez igazított akciótervei, ill. projektjei tölthetik meg tartalommal.

Az előadást követően Keszegh Béla (független) komáromi polgármester mellett Branislav Becík, Vlček Erik (Hlas) és Zuzana Matejičková (Smer) parlamenti képviselők mellett Viliam Kocsis a munkaügyi és Nagy Tamás a járási hivatal vezetői fejtették ki a gondolataikat. Becík többek között beszélt az észak-déli korridor fontosságáról, vagyis a Nyitra és Komárom közti gyorsforgalmi út megépítésének szükségességéről is. Megemlítette, elképzelhető, hogy a jövőben kihelyezett kormányülésre kerül sor a megyében, de nem Nyitra városában.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?