Dőrék búcsúztatták el a telet a Csallóközben

dőrejárás
Nagyabony/ Nemeshodos |

Elbúcsúztatták a telet és a farsangot a nagyabonyi és nemeshodosi hagyományőrzők. Szombaton több csallóközi faluban megrendezték a hagyományos dőrejárást.

A dőrék és sőrék, ahogyan a helyiek nevezik szombaton egy lakodalmas szertartás keretében járták be a községek utcáit és csempésztek vidámságot a komor hétköznapokba. Az Adatbank gyűjtése szerint a második világháború után húshagyó kedd előtti hétvégén rendezték meg a felvonulást, amely Tejfalun is egy tréfás lakodalmi menetet eleventett meg. „A fölvonulók házról házra haladtak, ahol étellel és itallal kínálták meg őket, ők meg némán táncoltak, bolondoztak. Az utcán is mókájukkal szórakoztatták a bámészkodókat“ – olvasható az Adatbank szócikkében. A nagyabonyi és nemeshodosi menetből sem hiányozhatott a menyasszonynak öltözött férfi és a vőlegénynek öltözött nő, a vőfély és a plébános sem. „A mai mottó a szerelem és a szeretet vírusa a vírussal szemben” – indította el a lakodalmas menetet a plébános.

Nemeshodosban évek óta megrendezik a farsangbúcsúztatást, harmadik éve a szomszédos Nagyabonnyal közösen, igy mindkét községet bejárják a dőrék. Idősek és gyerekek egyartán maskarába bújtak, a mintegy negyvenfős menetben, vidám harmonikaszóval vonultak végig az utcákon. Egy-egy háznál megvendégelik a menet résztvevőit, az első megálló a nagyabonyi községi hivatal udvara volt, miután több utcát bejártak, Nemeshodosban a műjégpályán zárult a menet. Gányovics Júlia Nagyabony polgármestere elmondta, örül annak, hogy a tavalyi kényszerszünet és az idei feszült helyzet ellenére sikerült megszervezni a programot. „Ez egy újabb aktivitás, ami összehozza a két község lakóit” – mondta Balódi László Nemeshodos polgármestere.

A hétvégén Tejfalun is megrendezték a dőrejárást. Bősön kedden bőgőtemetéssel búcsúztatják el az idei farsangot.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?