Az együttműködés lehetőségeit keresi az Óváros és az IT Valley klaszter

Kassa |

<p>Együttműködési megállapodás született Kassa-Óváros önkormányzata és az IT Valley társulás között. Elsősorban a magas munkanélküliség és a város nehéz gazdasági helyzete tette ezt szükségessé.</p>

 

Információcserét, az együttműködés és a támogatás lehetőségeinek aktív keresését jelenti elsősorban az a megállapodás, mely az Óváros önkormányzata és az infokommunikációs technológia (IKT) területén dolgozó cégeket, egyetemeket, iskolákat, a Kassa megyei önkormányzatot és az IT Valley klaszter között született. A megállapodás semmilyen formában nem terheli a városrész költségvetését. Az IT Valley klaszter április elején, egy konferencián jelentette be, hogy 2020-ig további négyezer munkahelyet hozna létre. Ha a tervük sikerülne, hét éven belül a régióban 10 ezer ember dolgozna az IKT szektorban. Szlovákiában jelenleg 40 ezer ember dolgozik a szférában. Az elmúlt két évben 7000 új munkahely jött létre a szektorban, ennek csaknem a fele Kassán.Az infokommunikációs technológiával foglalkozó alkalmazottak átlagbére 2012-ben 1743 euró volt – derül ki a szlovák IT-szövetség (ITAS) adataiból. Hat év alatt közel 6 ezer új munkahely jött létre az IKT szektorban a kassai régióban, amiben jelentős szerepet játszott az IT Valley klaszter, melyet 2007. március 6-án jegyeztek be a jogi személyek regiszterébe. Tíz alapító tagja volt, az érdekszövetség 2012-ben transzformálódott klaszterré. Jelenleg 32 szubjektumot tömörít. Nem titkolt célja, hogy legalább 100 tagja legyen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?