A járvány lassítása az egyetlen járható út

mónika

Dr. Czirfusz Mónikával, a Szlovák Mikrobiológiai Társaság elnökével, a hétvégi országos tesztelés egyik komáromi önkéntesével tapasztalatairól beszélgettünk.

Hogyan szerzett tudomást az országos tesztelés előkészítéséről?
Az országos tesztelés tervezése valóban annyira titkosan zajlott, hogy mi is a sajtóból értesültünk arról október 19-én, hogy a szlovák kormány egy ilyen nagyszabású műveletre szánta el magát. Tudtunk róla, hogy az állam antigénteszteket vásárol, de az eredeti terv az volt, hogy ezeket a teszteket elsősorban a kórházakban, a sürgősségi felvételi rendelőkben vagy az országhatárokon használják majd rendszeres szűrés céljából. Meglepett bennünket, hogy a kormány ilyen vakmerő és logisztikailag bonyolult, de hasznos akcióra szánta el magát, ezért úgy döntöttünk, hogy félretesszük a szakmai fenntartásainkat és amennyire tudjuk, segítjük az akció sikeres lebonyolítását. Az ajánlásunkat azonnal elküldtem e-mailben az egészségügyi minisztériumnak, a tárca eljuttatta azt a Központi Válságstábnak, és az észrevételeinket nagyrészt figyelembe is vették. 

Milyen javaslatokat fogalmaztak meg a kormánynak?

Az ajánlásaink között szerepelt, hogy a tesztelést kizárólag kültéri helyszíneken javasoljuk végezni. Ha ez nem megoldható, akkor gondoskodni kell az alapos szellőzésről, illetve a levegő fertőtlenítéséről zárt rendszerű germicíd lámpák vagy ionizátorok segítségével. Ajánlottuk, hogy a vizsgálathoz legalább 3 ember kell: egy, aki a törletet leveszi, egy másik, aki a tesztet végzi és egy harmadik, aki a tesztek időtartamára felügyel. Az adminisztratív feladatokat pedig a tesztelés helyszínén kivül kell végezni. Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy a mintavétel után a tesztelt személy azonnal helyezze fel a szájmaszkját és hagyja el a mintavétel helyszínét. A tesztek értelmezéséhez pedig hozzáfűztük, hogy nemcsak a pozitívan tesztelt személyeknek kell felelősen viselkednie, hanem a negatív eredményt produkálóknak is, hiszen a negatív teszteredmény csak azt jelenti, hogy a tesztelés pillanatában a vírus kis mennyiségben vagy egyáltalán nincs jelen a légútjaikban, de ha nem vigyáznak bármikor megfertőződhetnek.

Milyen szakmai véleménnyel van az antigéntesztekről?
Mivel az antigéntesztek szűrésre alkalmasak, kis mennyiségű vírus jelenlétét nem mutatják ki, illetve az eredményük nagyban függ a mintavétel minőségétől. Míg a járvány elején egyáltalán nem ajánlottuk az efféle tesztek alkalmazását, mostanra már ezek a tesztek is elértek egy olyan minőségi fokozatot, hogy alkalmasak a vírus masszív jelenlétének kimutatására. Az országos szűrésnek így nagy jelentősége van abban, hogy az igazán fertőző egyéneket kiszűrje, s ha ők és a velük egy háztartásban élő személyek következetesen betartják a legalább 10 napos karantént, akkor jó esélyünk van a járvány terjedésének lelassítására. Ez epidemiológiai szempontból kulcsfontosságú tényező. Tekintettel a fertőzés hosszú inkubációs idejére és arra, hogy a fertőzések 80%-a tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel zajlik, egy ilyen tömeges tesztelés a legjobb módja annak, hogy kiszűrjük azokat az embertársainkat, akiknél a vírus a légutakban masszívan jelen van, és mivel nem tudnak róla, ezért továbbadhatják a közvetlen környezetükben tartózkodó embereknek. Mivel Szlovákiában a mikrobiológiai laboratóriumok hálózata az utóbbi 10 évben a minimumra csökkent, és a PCR-tesztek elvégzéséhez speciális körülmények és felszerelés szükséges, Szlovákiában lehetetlen elvégezni egy ilyen mértékű tesztelést PCR-tesztek segítségével. 

Milyen tapasztalatokat szerzett a hétvége során?
Mikrobiológusként és jövendőbeli körzeti orvosként – most készülök a következő szakvizsgámra általános orvos szakon – is fontosnak tartom az országos tesztelést, és ezért az elsők között jelentkeztem a védelmi és egészségügyi minisztérium által közzétett felhívásra. Talán ezért is történt meg az, hogy a lévai katonai parancsnokság egyik alkalmazottja azzal hívott fel, hogy választhatok a mintavételi helyszínek közül. Gondolkodás nélkül a Vág partján elhelyezkedő Manta céltorony mellett döntöttem, amely az egyedüli kültéri tesztelőhely volt Komáromban. A lévai katonai egységtől vezényeltek ide egy katonát, aki ellátott bennünket védőfelszereléssel, tesztekkel, fertőtlenítőszerrel, papír törlőkendőkkel, illetve az adminisztratív munkához szükséges nyomtatványokkal, és gondoskodott a helyszín előkészítéséről. Minden eszköz a rendelkezésünkre állt, és bármi hiányzott, azonnal pótolták a Matica-székházban elhelyezett raktárból. Csapatunkban a pénteki eligazításkor még ketten voltunk a tesztelésre, ketten az adminisztratív munkára és egy rendőr a tesztelésre váró személyek eligazítására. Pénteken megterveztük a munkamenetet, elosztottuk a feladatokat és mindannyiunkon elvégeztük az antigéntesztet. Szombat reggel nagy örömünkre kiegészült a csapatunk 2 magyarországi orvostanhallgatóval. Utólag már biztosan állíthatom, nélkülük az első napon nem tudtunk volna elvégezni az 556 tesztet, mivel reggel héttől este fél tízig egy-egy félórás ebéd- és vacsoraszünet mellett állandóan teszteltünk. A mintavétel és a tesztek elvégzése kültéren zajlott, az adminisztráció bent a kabinban, a gyors tempó mellett pedig fokozottan fertőtlenítettünk, így biztos vagyok benne, hogy mindent megtettünk az emberek biztonságáért. Külön köszönet jár a kajak-kenu klub vezetésének, név szerint Bukovsky Tibor úrnak, aki egész idő alatt jelen volt és gondoskodott a teszteléshez szükséges megfelelő körülményekről – menet közben pedig segített pótolni a segédeszközöket és gondoskodott az étkezésünkről. 

Igor Matovič vasárnapi látogatásakor úgy tűnt, elég jól összeszokott a csapatuk.
Szombaton szinte azonnal kialakult a csapat összhangja, a vasárnapi tesztelés pedig a csökkent részvételi arány miatt is kényelmesebben zajlott, további 123 tesztet végeztünk el. A pozitív leletek aránya a mi tesztelési pontunkon 0,88% volt. Külön öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy a miniszterelnök úr ellátogatott hozzánk, elbeszélgetett velünk és a magyarországi segítőinknek személyesen köszönte meg a segítséget. Ezúton szeretném még egyszer megköszönni az egész csapatnak a tökéletesen összehangolt, példa-értékű összmunkát, a tesztelésen résztvevőknek pedig azt, hogy nagyon fegyelmezetten sorakoztak, a mintavételnél maximálisan együtt-működtek, valamint hogy volt hozzánk egy-két biztató szavuk vagy mosolyuk, amivel megkönnyítették a munkánkat és segítették az akció sikerességét. Reméljük, hogy közös erővel leküzdjük vagy legalább lelassítjuk a járvány terjedését, ami a szlovák egészségügy jelenlegi helyzetében az egyetlen járható út. A déli járásokban alacsony a fertőzöttek aránya, maradjunk továbbra is felelősségteljesek, hogy ez a kedvező tendencia továbbra is megmaradjon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?