A falu közepén szexelt egy pár, a gyermekek mindent láthattak (18+)

nyilt pad

A község főterén lévő padon esett egymásnak egy harmincas éveiben járó férfi és egy nő.

Újabb pár hódolt a nyilvános szexnek, ezúttal Nyitraújlakon (Veľké Zálužie) közösült egymással fényes nappal egy 37 éves nő és egy 35 éves férfi.

Az sem zavarta őket, hogy az iskolából hazafelé menet gyermekek sétáltak a környéken.

Az ablakon keresztül láttam, hogy először csak csókolóztak, utána közel kerültek egymáshoz. A hölgy letérdelt a férfi elé, és orális szexbe kezdett, ezután ráült a párjára, és folytatták az együttlétet

– mesélte a történteket egy szemtanú.

Az esetről videófelvételek is készültek, amelyeket eljuttattak az önkormányzathoz. Feljelentés történt az ügyben, a rendőrség pedig rövid időn belül letartóztatta a vétkeseket, és eljárást indítottak ellenük közszeméremsértés miatt.

A történtek ledöbbentették a falu lakóit, ugyanis a jeleneteket alapiskolás korú gyermekek is látták. A Joj értesülései szerint a nőt korábban kábítószerfüggőség miatt kezelték a pszichiátrián.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?