Először fedeztek fel mikroműanyagot emberi méhlepényben

terhesség k

Első alkalommal mutattak ki mikroműanyagot emberi méhlepényben olasz kutatók.

A római Fatebenefratelli kórház és Marche tartomány műszaki egyetemének (Universita Politecnica delle Marche) kutatói fedezték fel, hogy az általuk megvizsgált placenta nemcsak emberi sejtekből állt, hanem szervetlen anyagokból is. Kutatásuk eredményét az Environment International című tudományos szakfolyóiratban publikálták.

A kutatók hat, 18-40 éves egészséges várandós nő méhlepényét vizsgálták meg azok beleegyezésével. A nők méhlepényében 12 mikroműanyag-töredéket találtak, köztük polipropilént, amelyet egyebek közt műanyag húzózárak gyártására használnak.

„A műanyag jelenléte az emberi szervezetben megzavarja az immunrendszert, amely sajátként ismer el nem szerves anyagot is. A kismamákat megdöbbentette a vizsgálat eredménye” – írta Antonio Ragusa, a tanulmány szerzője, a római kórház nőgyógyászati osztályának vezetője.

Egyelőre nem tudni, mekkora veszélyt jelent a gyermekek egészségére az, hogy már születésükkor találkoznak mikroműanyaggal. Szakértők szerint a parányi műanyagdarabkák a tüdőn vagy az emésztőrendszeren keresztül kerülnek az emberi szervezetbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?