Miami Nagydíj – Verstappené a pole pozíció

Max Verstappen

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

A 26 éves holland pilóta mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője végzett a második helyen, a harmadik rajtkockát pedig a másik Ferrarival a spanyol Carlos Sainz Jr. kaparintotta meg.

Verstappennek ez az idei hatodik és pályafutása 38. pole pozíciója. A holland címvédő a sprintkvalifikációt is az élen zárta még pénteken Miamiban, ahol szombaton megnyerte a 19 körös sprintfutamot.

A Forma-1 történetében eddig csak három versenyzőnek sikerült egy világbajnoki idényben az első hat fordulón sorozatban pole pozíciót szerezni: Ayrton Sennának 1988-ban, Nigel Mansellnek 1992-ben és Alain Prostnak 1993-ban. Hozzájuk csatlakozott most Verstappen, aki az idén minden időmérőn első lett.

Az 57 körös Miami Nagydíj vasárnap – közép-európai idő szerint – 22 órakor kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?