Séta az Alzheimer-kór ellen?

shutterstock_64956262

Ez a mozgásforma nem újdonság, ám egy friss kutatás meglepő eredményekkel szolgál jótékony hatásaival kapcsolatban.

Az úgynevezett nordic walking egy különleges technika, amely speciális botok segítségével majdnem kétszer annyi izmot megmozgat, mint egy átlagos séta – korábbi kutatások szerint a fogyásban és a szívbetegségek megelőzésében is segíthet. 

Olasz kutatók megállapították, hogy mindössze heti két alkalom is képes lassítani a demencia előrehaladását a betegség korai szakaszában. 

Ezek az eredmények a nordic walkingot biztonságos és hasznos stratégiaként mutatják be a kognitív károsodás lassítására az enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kórnál

– mondta Dr. Antonella Angiolillo, a Molise Egyetem munkatársa. 

A kutatók 30 enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kórban szenvedő olasz felnőttet vizsgáltak két, 15 fős csoportra osztva. A kontrollcsoport rendszeres kezelésben részesült, felhasználva olyan terápiákat, mint a valóságorientáció, zeneterápia, valamint proprioceptív és neurorehabilitáció. A másik csoport ugyanebben a kezelésben részesült, ám ezen felül hetente kétszer nordic walkingot is végeztek, 24 héten keresztül. 

A nordic walkingot is alkalmazó csoport a kiemelkedően magas eredményeket ért el az agyi teszteken – sokkal jobban teljesítettek, mint a kontrollcsoport. A kutatók szerint jobb volt a memóriájuk, gyorsabban dolgozták fel az információkat és jobban tudtak figyelni. 

A kutatócsoport további kutatásokat szeretne végezni, méghozzá több adatközlővel, hogy kiderüljön, a hatások szélesebb körben is észlelhetőek-e. 

Korábbi kutatások szerint a rendszeres testmozgás mintegy 45 százalékkal csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?