Az amerikai polgárok szerint csak az a gazdag, akinek 2 millió dollárja van

pénz shutterstock

Kevesebb pénzzel magukat is gazdagnak tartották.

Ahhoz, hogy valaki az Egyesült Államokban gazdagnak minősüljön, legalább 2,2 millió dollárra van szüksége. Ez derül ki a Charles Schwab pénzügyi intézmény felméréséből, amelynek következtetéseit a Bloomberg tette közzé.

E magas összeg ellenére a megkérdezettek 48 százaléka mondta azt, hogy ők maguk is gazdagnak érzik magukat. Pedig a vagyonuk átlagosan mindössze 560 ezer dollár nettó értékű.

Paradoxon, hogy az emberek másképp határozzák meg a vagyont saját maguk számára, mint mások számára” - mondta Rob Williams, a Charles Schwab pénzügyi tervezésért és vagyonkezelésért felelős ügyvezető igazgatója.

Azt, hogy az emberek gazdagnak érzik-e magukat, a társaik is befolyásolják. A felmérésben részt vevők csaknem fele azt mondta, hogy anyagi biztonságban érzi magát, ha a barátaihoz hasonló életmódot engedhet meg magának.

(trend, bloomberg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?