A világ legjobb országa, ahol könnyen meggazdagodhat – elég csak kiköltözni!

svajc k

Svájc kínálja a legmegfelelőbb környezetet a többgenerációs vagyonépítéshez, majd az Egyesült Államok és Szingapúr következik.

Svájcban mindössze két százalékos a munkanélküliségi ráta, és a világ 250 legjobb egyeteme közül hétnek ad otthont. Különösen ez a két tulajdonság teszi az alpesi országot kiemelt célponttá azon családok számára, akik vagyonukat szeretnék gyarapítani és karriert kívánnak biztosítani gyermekeik számára, miután azok felnőnek – derül ki a Henley & Partners tanácsadó cég tanulmányából, amely szerint Svájc a lista élén áll.  A második és harmadik helyen az Egyesült Államok és Szingapúr végzett.

A Bloomberg jelentése szerint az Egyesült Államok emellett nagyszerű munkalehetőségeket, valamint –a világ 46 legjobb egyetemével – páratlan oktatást kínál. Szingapúr azért került a harmadik helyre, mert egy növekvő gazdasági régió középpontjában áll, ahol rengeteg lehetőség rejlik a banki és mérnöki szakmában, illetve a vízumpolitikája is megengedő.

A tanulmány szerzői 27 országban vizsgálták az oktatást, a kereseti lehetőségeket, a karrierépítést, a regionális életképességet, a gazdasági mobilitást és a munkahelyi kilátásokat, hogy meghatározzák a költözni és többet keresni hajlandó családokat.

Ennek mérésére egy külön pontrendszert alakítottak ki: rangsor szerint egy tipikus indonéz család, amelynek pontszáma 25 százalékos a hazájában, 82 százalékra növelhetné a következő generáció sikerének valószínűségét, ha engedélyt kapna arra, hogy az Egyesült Államokban maradhasson. Hasonlóképpen, egy 32 százalékos pontszámmal rendelkező indiai család 85 százalékra növelné előnyét, ha Svájcba költözne.

„A globális jövedelemkülönbség nagyrészt attól függ, hogy az emberek melyik országban élnek és dolgoznak” – mondta Tess Wilkinson, a Henley & Partners oktatási igazgatója. „A megfelelő ország kiválasztása a többgenerációs vagyon biztosítása szempontjából kulcsfontosságú”.

(trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?