A túl kevés napfény összezavarja a biológiai órát

időjárás meleg

A túl kevés napfény összezavarja a biológiai órát: kutatók megtalálhatták a fényterápia depresszív hangulat elleni hatásosságának okát.

Vizsgálataik szerint a kora reggeli órákban az egereknél a fény beindítja a Period-1 (Per1) gént, mely a belső óra ritmusáért felel.

A Freiburgi Egyetem vezette kutatócsoport eredményeiről a Plos Genetics című tudományos lap friss számában számolt be.

A sötét és rövid napok sok embert megviselnek. A túl kevés napfény hatására felborul a belső óra, ami szezonális depressziót okozhat. A negatív hangulat ellen hatásosnak mutatkozott a fényterápia, a mögötte rejlő mechanizmust azonban egyelőre nem tudták teljesen feltárni.

A pozitív hatás okát azonban most úgy tűnik, megtalálták a Freiburgi Egyetem tudósai, Urs Albrecht és Iwona Olejniczak vezetésével és a Páduai Egyetemen dolgozó kollégák közreműködésével.

A tudósok az éjszaka különböző időpontjaiban fényimpulzusoknak tettek ki egereket, és megvizsgálták az állatok depresszióra utaló viselkedését. Eszerint a fénynek antidepresszáns hatása van, ha virradat előtt két órával kapcsolják be. Az alvás-ébrenlét ritmusáért felelős agyi régióban (a laterális habenulában) aktiválódott a Period-1 gén. Amikor a tudósok kikapcsolták ezt a gént, a pozitív hatás elmaradt.

A fényterápia alkonyatkor hatástalannak bizonyult az egereknél. Az embereknél is a kora reggeli órákban mutatott jobb hatást a fényterápia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?