A PS meg akarja mutatni, hogy Szlovákia a Nyugathoz tartozik

Ódor Lajos

A Progresszív Szlovákia célja megmutatni az európai parlamenti választáson, hogy Szlovákia a Nyugathoz tartozik, és elérni, hogy ne az unióellenes, oroszbarát erők nyerjenek – jelentette ki csütörtökön Michal Šimečka, a PS elnöke, valamint a párt EP-listavezetője, Ódor Lajos.

„Az első számú prioritásom elmagyarázni az embereknek, hogy miért Nyugaton van Szlovákia helye” – jelentette ki Ódor. Leszögezte, hogy a PS meg akarja tartani Szlovákiát Európában, és világos jelzést küldeni az ország nyugati orientációjáról. Kampányával főleg a fiatal generációkra akar összpontosítani. „Az EU-nak többet kell tennie a fiatalok jobb életkörülményeiért, több összeurópai oktatási programra, más országok megismerésére, és a hazai és külföldi tehetségek érvényesülésének megteremtésére van szükség” – tette hozzá Ódor.

Šimečka elmondta, az EP-választás az utolsó lehetőség a Smer idei legyőzésére. Bírálta Robert Fico (Smer) kormányfőt és a kormányt, mert szerinte kifelé tolja az országot az EU-ból, és az uniós támogatások leállításának veszélyére, valamint az ország gazdasági helyzetére figyelmeztetett. Meggyőződése szerint a PS listája elég erős ahhoz, hogy megnyerjék az EP-választást.

A PS a régiókat is járja majd a kampány során, összesen 62 rendezvényt tart. Ódor azt tervezi, hogy vendéglátóhelyeket is felkeres a megyeszékhelyeken kívül, kisebb településeken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?