Aki betiltott spanyol filmeket akar látni, a Művészetek Palotájába menjen

Budapest |

<p>A Franco-diktatúra által betiltott alkotásokat is levetít a Művészetek Palotája (Müpa) Az igazság pillanatai - Fél évszázad spanyol filmjei című sorozat keretében.</p>

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Müpa vetítéssorozata február 9-én indul, a műsoron a spanyol filmművészet elmúlt 50 évének fontos alkotásai kapnak helyet, amelyek közül többet betiltott a 30 évvel ezelőtt elhunyt Francisco Franco vezette diktatúra cenzúrája.     Az első vetítésen Luis Bunuel 1961-es filmjét, a Viridianát tekintheti meg a közönség. A film ugyan elkészülte után megnyerte a cannes-i fesztivál Arany Pálma-díját, azonban a spanyol rezsim tiltólistára tette, a Vatikán hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano pedig egyenesen istenkáromlónak bélyegezte. Az alkotást 1996-ban, a spanyol film születésének centenáriumán a kritikusok a legjobb spanyol filmnek választották. A Viridiana összetett, olykor zavarba ejtő és szürreális története egy apácanövendék küzdelmeiről szól egy olyan világgal, amelyben mindenki csak a saját maga zárt környezetének szabályai szerint próbál élni.    A vetítéssorozat keretében, március 23-án vászonra kerül a Franco-rezsim elől Mexikóba menekülő Bunuel egy másik filmje is, az 1970-es Tristana. A film főszerepeiben a pályakezdő Catherine Deneuve és Fernando Rey látható.     Február 23-án Juan Antonio Bardem Főutca című filmjét vetíti a Müpa, a történet egy álmos kisvárosról szól, ahol léha fiatalemberek ártatlan tréfája fordul a kelleténél jóval komolyabbra.     Luis García Berlanga - aki pályafutását falangistaként kezdte, majd végül szembefordult a diktatúrával - két könnyedebb alkotással képviselteti magát a vetítéssorozaton. A március 9-én vetített, 1963-ban elkészült Hóhér című film főszereplője egy olyan fiatalember, aki beleszeret a hóhér lányába, a házasságkötést követően pedig kénytelen átvennie apósa hivatalát. Az április 27-én megnézhető Nemzeti vadászat című alkotás középpontjában egy üzletember áll, aki a felső tízezerbe annak kedvelt sportja, a vadászat űzése révén szeretne bekerülni. Az élesen rendszerkritikus szatíra kíméletlen gúnnyal ábrázolja a politikai hatalomhoz dörgölőző gazdasági vezetőket, arisztokratákat és klerikusokat.    Carlos Suara életrajzi utalásokban gazdag 1973-as Angélica, az unokatestvér című alkotása április 13-án kerül a Müpa műsorára. Bár a film forgatókönyvet kétszer is betiltották, az alkotást végül heves indulatok és erőszakos megnyilvánulások mellett - a falangisták támadásaitól a falangista rendőrségnek kellett megvédenie a filmet lejátszó mozikat - bemutatták Spanyolországban is.    A sorozatot június 15-én Pablo Berger 2012-es Hófehérke című némafilmje zárja, amelynek alapját a klasszikus Grimm-mese képezi. Az Oscar-díjra is jelölt fekete-fehér alkotás, amely az 1920-as évek Sevillájába emeli át a jól ismert történetet, 10 Goya-díjat söpört be megjelenése után.    A filmek teljes listája és bővebb információ a Müpa honlapján érhető el
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?