Új-Zéland eltöröl minden korlátozást a határain

koronavírus Új-Zéland

Az új-zélandi kormány vasárnaptól eltöröl minden korlátozást a határain, miután 2020 márciusában a koronavírus-járvány miatt szinte teljesen lezárta az országot a beutazók előtt.

Május elején Wellington lehetővé tette a koronavírus ellen beoltott, vízummentességet élvező országokból érkező emberek beutazását, így az Európai Unió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia állampolgárai is felkereshették a szigetországot.

Utolsó lépésként Wellington a vízumkötelezettséggel rendelkezők – köztük a turisták, vendégmunkások és diákok – előtt is megnyitja a határokat – mondta el Stuart Nash turizmusért felelős miniszter.

Nash rámutatott: ez remek hír a turizmus és a gazdaság számára, hiszen Új-Zélandon közeleg a tavasz és a nyár, amikor rengetegen érkeznek a hűvösbe forduló északi féltekéről, hogy élvezzék a meleget.

Az ország a tengeri határokat is megnyitja, így az óceánjárók is kiköthetnek az új-zélandi partokon.

Legtöbb esetben csak oltott látogatókat fogadnak, akiknek koronavírus-tesztet is kell végezniük érkezésük, illetve új-zélandi tartózkodásuk ötödik napján.

A mintegy ötmillió lakosú Új-Zélandon több mint 1,6 millió koronavírus-fertőzöttről és körülbelül 1400 halálesetről tudni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?