Pennsylvaniában is hitelesítették Joe Biden győzelmét

Joe Biden

Pennsylvaniában is hitelesítették Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét – jelentette be Tom Wolf, az állam demokrata párti kormányzója kedden. Később egy másik államban, Nevadában is hitelesítették Biden győzelmét.

A pennsylvaniai választásokért felelős tisztségviselő, Kathryn Boockvar „ma hitelesítette a november 3-i választások az eredményeit az Egyesült Államok elnökét és alelnökét illetően” – írta Twitter-bejegyzésben a kormányzó.

Wolf hozzáfűzte: a szövetségi törvénynek megfelelően alá is írta az eredményt hitelesítő dokumentumot, és ezzel a tagállam valamennyi elektorát Joe Biden és Kamala Harris támogatására hagyta jóvá. A kormányzó megköszönte a munkát a választási tisztségviselőknek, akik – mint fogalmazott – „tisztességes és szabad választásokat bonyolítottak le egy hihetetlen kihívásokkal teli időszakban”.

Pennsylvania 20 elektort ad az amerikai elnököt megválasztó, 538 fős elektori testületben, amely egyébként december 14-én ül majd össze.

Közben folyik a per, amelyet a hivatalban lévő elnök, Donald Trump jogászcsapata indított egy fellebbviteli bíróságon annak érdekében, hogy mondja ki semmisnek egy alsóbb fokú bíró ítéletét, amellyel elutasította a választási eredmény hitelesítésének megakadályozását kérő perkeresetet.

A pennsylvaniai döntést követően nem sokkal egy másik úgynevezett csatatérállamban, Nevadában is bejelentették: a helyi legfelsőbb bíróság hitelesítette Joe Biden és alelnökjelöltje győzelmét. A hitelesítésről szóló dokumentumot megküldték Steve Sisolak demokrata párti kormányzónak. Az aláírás után ez a nyugati tagállam hat elektort delegál az elektori testületbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?