Egy ismeretlen áthatolt a két Korea közötti fegyvermentes övezeten

Dél-Korea

Egy ismeretlen áthatolt a két Koreát elválasztó, szigorúan őrzött fegyvermentes övezeten és bejutott Észak-Koreába – számoltak be vasárnap szöuli tisztviselők.

A dél-koreai hadsereg közölte, hogy látták, amint szombat este valaki átjutott a négy kilométer széles demilitarizált övezeten. Észak-Koreát értesítették a határincidensről – mondták Szöulban.

A dél-koreai hatóságok később megvizsgálták a biztonsági felvételeket, és azt látták, hogy az illető áthatolt a szögesdrótkerítésen és belépett az ütközőövezetbe – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség a vezérkari főnökök egyesített bizottságára hivatkozva.

Azt egyelőre nem tudni, hogy dél-koreai vagy észak-koreai állampolgárról van-e szó. Rendkívül ritka, hogy dél-koreaiak átkeljenek északra.

A koreai háborút (1950–1953) követő évtizedekben az elnyomás és a szegénység elől Észak-Koreából több mint 30 ezer ember menekült el. A szökésben lévő észak-koreaiak túlnyomó többsége először Kínába utazik, mielőtt dél felé venné az irányt, általában egy másik országon keresztül.

Csak kevesen mertek átkelni a két ország közötti határszakaszon, amely aknákkal és szögesdróttal van tele, és ahol mindkét oldalon jelentős mértékű a katonai jelenlét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?