Biden Trumpot hibáztatja az afganisztáni kivonulás kudarca miatt

biden k

A Fehér Ház csütörtökön nyilvánossá tette az Egyesült Államok 2021 augusztusában tragikus körülmények között lezajlott afganisztáni kivonulása körülményeiről szóló jelentés összefoglalóját, amely a történtekért elsődlegesen Donald Trump korábbi elnök kormányzatát teszi felelőssé.

A 12 oldalas dokumentum Joe Biden hivatalban lévő elnök döntését a kivonulás időzítéséről „jó dologként” írja le az Egyesült Államok számára. Emellett megállapítja, hogy a Donald Trump vezette kormányzat nem hagyott mozgásteret. „Biden elnök választási lehetőségeit arról, hogy miként lehet végrehajtani a kivonulást Afganisztánból, súlyosan megkötötték azok a feltételek, amelyek az elődjétől származtak” – fogalmaz a dokumentum, amely szerint Trump elnöksége idején 2001 óta legalacsonyabb szintre csökkent az amerikai haderő létszáma Afganisztánban.

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján szintén a korábbi kormányt hibáztatta amiatt, hogy nem léteztek részletes tervek az afganisztáni evakuálásra, ugyanakkor azt is mondta, hogy Bidennek mindvégig az afganisztáni háború lezárása volt a szándéka. John Kirby kérdésre válaszolva tagadta, hogy a 2021 augusztusában lebonyolított kivonulás „kaotikus” lett volna, és megjegyezte, hogy nem voltak olyan információk, amelyek az afgán kormány rendkívül gyors összeomlását jelezték volna előre. Azt is közölte, hogy a részletes és minősített adatokat is tartalmazó jelentést elérhetővé teszik a kongresszus megfelelő bizottságai számára.

Mike Pompeo, a Trump-adminisztráció egykori külügyminisztere, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója a FoxNews hírtelevízión felháborítónak nevezte a jelentés megállapításait, és azt, hogy a jelenlegi kormány az elődjét hibáztatja. Kijelentette, hogy a Biden-adminisztráció szabotálta az elődje által kidolgozott terveket, amelyek nem tartalmaztak megkötéseket.

Az Egyesült Államok és a tálibok 2020. februárjában arról kötöttek megállapodást, hogy 2021 májusának végéig minden amerikai katonát kivonnak Afganisztán területéről. A dátumot a Biden-kormány először 2021. szeptember 11-re, majd augusztus 31-re módosította. Végül 2021 augusztusában a kivonulással egy időben, szinte azonnal összeomlott az afgán kormány, és augusztus 15-én a tálibok átvették az irányítást az ország fölött. Ezt követően zajlott a még országban tartózkodó amerikai és nyugati állampolgárok kimenekítése, amelynek során mintegy két hét alatt több mint 80 ezer embert evakuáltak a kabuli repülőtéren keresztül légi úton. 2021 augusztusában 13 amerikai katona vesztette életét Kabulban egy merényletben. Ők voltak a 2001-ben indult afganisztáni fegyveres beavatkozás utolsó amerikai katonaáldozatai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?