Az ENSZ humanitárius segélyszervezete szerint Mianmarban a lakosság harmada szorul segélyekre

mianmar

Az ENSZ humanitárius ügyekért felelős vezetője felszólította a Mianmart irányító hadsereg vezetőit, hogy tegyék lehetővé a 18 millió rászoruló számára, hogy hozzájuthassanak a segélyszállítmányokhoz.

Martin Griffiths, aki az elmúlt napokban Mianmarban járt, ahol találkozott Min Aung Hlaing ügyvezető kormányfővel, a hadsereg vezérőrnagyával is, hazatérése után arról számolt be, hogy az ország lakosságának egyharmada szorul segélyekre.

Mianmarban a 2021-ben puccsal vette át a hatalmat a hadsereg. Az ENSZ-ügynökség szerint azóta az országban dúló harcok és természeti katasztrófák miatt ötszörösére, 380 ezerről 1,9 millióra nőtt azoknak a száma, akiknek el kellet hagyniuk az otthonukat.

Griffiths hangsúlyozta, hogy a válságok sújtotta lakosság „többet és jobbat érdemel a vezetőitől és a nemzetközi közösségtől".

Az ENSZ-szervezet vezetőjének közleménye szerint a humanitárius segélyszervezetek forráshiánnyal küzdenek, egyelőre az éves finanszírozásnak csak 22 százaléka folyt be, ezért a nemzetközi adományozók aktív hozzájárulását kérte.

A mianmari katonai junta és az ENSZ között feszült viszony alakult ki, miután számos vizsgálat azzal vádolta meg a katonaságot, hogy atrocitásokat követett el polgári személyek ellen. Ezt azonban a katonai vezetés tagadja.

Az ENSZ júniusi emberi jogi jelentése szerint a segélyekhez való hozzáférés megakadályozása háborús bűncselekménynek minősülhet, egy múlt héten közzétett ENSZ-vizsgálat pedig hangsúlyozta, hogy a háborús bűncselekmények egyre gyakoribbak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?