Amerikai politikusokból álló delegáció érkezett Tajvanra

Tajvan

Amerikai politikusokból álló delegáció érkezett Tajvanra vasárnap, nem sokkal a szigeten tartott elnökválasztás eredményének kihirdetése után.

Az amerikai kormány által működtetett Tajvani Amerikai Intézet küldöttségének tagjai között van Stephen J. Hadley volt nemzetbiztonsági tanácsadó és James B. Steinberg volt külügyminiszter-helyettes.

A delegáció a tervek szerint hétfőn több magas rangú tajvani politikussal egyeztet majd.

A szigeten szombaton tartottak elnökválasztást, melyet a tajvani függetlenség támogatójának számító Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltje, a jelenlegi alelnök, Laj Csing-tö nyert.

Jóllehet az eredményhirdetés után Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem támogatja Tajvan függetlenségét, Washington a voksolás előtt néhány órával figyelmeztetett: elfogadhatatlan lenne, ha „bármely ország” megpróbálna beavatkozni a választásokba.

Az Egyesült Államok 1979-ben szakította meg diplomáciai kapcsolatait Tajvannal vagyis a „Kínai Köztársasággal”, és vette fel a hivatalos kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal, amely szakadár tartományának tekinti a szigetet. Az „egy Kína” politika elismerése mellett Washington ugyanakkor továbbra is kapcsolatot tart fenn a tajpeji kormányzattal, és Tajvan legnagyobb fegyverszállítója.

Kína 2016-ban tiltakozott Washingtonnál, miután az akkori amerikai elnök, Donald Trump telefonon beszélt Caj Jing-ven tajvani elnökkel, az volt ugyanis 1979 óta az első ilyen magas szintű egyeztetés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?