A lakosság több mint 66 százaléka elfogadja az oltást

koronavírus-vakcina

Szlovákia lakosságának több mint 66 százaléka elfogadja az oltást. Ez az AKO ügynökség aktuális felméréséből derül ki, melyet az SaS párt megrendelésére végeztek el 1000 válaszadó bevonásával, július 21. és 26. között. A válaszadók mintegy ötöde utasítja el a COVID-19 elleni vakcinát, 11 százaléknyian még haboznak. A közvélemény-kutatás eredményeit Jana Bittó Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának elnöke ismertette hétfőn.

A felmérésből az is kiderül, hogy eddig valamivel több nő, mint férfi oltatta be magát. Az oltásban leginkább az egyetemi végzettséggel rendelkezők bíznak. A legkevesebben Eperjes és Besztercebánya megyében (Prešovský, Banskobystrický kraj), a legtöbben Pozsony megyében oltatták be magukat.

Azok, akik elutasítják az oltást, többek között azt hozták fel indokként, hogy a vakcinákat túl gyorsan fejlesztették ki, hogy félnek a mellékhatásoktól, vagy hogy egészségesek, és ezért nincs szükségük a védőoltásra. "Ezekből az aggodalmakból is látszik, hogy a helytelen információk terjedése, illetve a tájékozatlanság komoly probléma. Úgy tűnik, sokan nem tudják, hogy a védőoltásokat hosszú idő alatt fejlesztették ki, vagy hogy a szakértők szerint nem fenyegetnek hosszú távú mellékhatások, mivel az oltóanyag nem sokkal a beadást követően kiürül a szervezetből, miután aktiválta az immunrendszert" - mutatott rá Cigániková. A tájékozatlanságra szerinte megoldás lehet a szakértők és az orvosok médiaszereplése, vagy a telefonközpontok kapacitásának növelése.

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: a felmérés szerint a válaszadók 51 százaléka támogatja az oltást és a tesztelést elutasító személyeket érintő regionális lezárásokat. 16 százaléknyian elutasítanak mindenféle regionális lockdown-t vagy regionális intézkedést. A megkérdezettek 25 százaléka szerint a regionális lezárásoknak mindenkire vonatkozniuk kellene.

Cigániková felhívta a figyelmet, hogy ha túl sok oltatlan személy marad, a kórházak megint nehéz helyzetbe kerülhetnek. Hozzátette: ideje lenne beszélni a harmadik adag oltásról. Mivel az idősebbeket az elsők között oltották be, úgy véli, megfontolandó, hogy a harmadik adagot még a pápai látogatás előtt adják be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?