A dél-koreai elnök kinevezte az állami médiahatóság új vezetőjét és átalakította a kormányt

del-korea zaszlo

Jun Szok Jol elnök szerdán Kim Hongilt, az állami korrupcióellenes és emberijogi ügynökség eddigi vezetőjét nevezte ki a dél-koreai médiahatóság új vezetőjének – közölte a dél-koreai kormányhivatal.

A médiabizottság korábbi elnöke, Li Donggvan a múlthéten mondott le pozíciójáról az ellene benyújtott felelősségre vonási eljárás megszavazása előtt.

„A bizottságnak jelenleg rengeteg függőben lévő ügye van, amelyekben az érintett különböző körök érdekei élesen ellentétesek, ezért minden eddiginél nagyobb szükség van arra, hogy a bizottság megfelelően lássa el feladatait” – mondta Kim Degi elnöki kabinetfőnök, hozzátéve; Kim Hongil a legmegfelelőbb személy arra, hogy megvédje a bizottság függetlenségét és hitelét.

Kim és Jun még korábban ügyészként dolgozott együtt.

Az áprilisi parlamenti választásokra készülve Jun hétfőn leváltotta a kabinet hat miniszterét; a pénzügy- és az agrárminisztert, a szárazföldért, illetve az óceánokért felelős tárcavezetőket, valamint a veteránügyekkel és a kis- és középvállalkozások ügyeivel foglalkozó minisztert is.

Az elnök ezen felül a veteránügyekért felelős miniszter-helyettesi és az oktatásügyi miniszter-helyettesi posztra is új embereket nevezett ki – közölte a kabinetfőnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?