Tesztelés 9: javultak a matekeredmények

Tesztelés 9
Pozsony |

A Tesztelés 9 idei eredményei, az előző évhez képest, minden tantárgyból jobbak, s ez elsősorban annak köszönhető, hogy idén először tesztelték a nyolcosztályos gimnazistákat is. A magyar gimnazisták is kiemelkedően teljesítettek.

Az idei Tesztelés 9 során változtak a tesztlapok, új feladatokkal bővítették, így a diákoknak több feladatot kellett megoldaniuk, s erre több időt is kaptak. A matematika-tesztekre 90, a magyar és a szlovák nyelv tesztekre pedig 70–70 percük volt. 

Javult a matekeredmény

Országszerte 2356 magyar kilencedikes vett részt a tesztelésben, és 110 magyar nyolcosztályos gimnazista tudását mérték fel. A magyar diákok a Tesztelés 9 során matematikából idén 52,7%-os átlaggal zártak, míg tavaly 44,8%-ra teljesítették a tudásszintmérőt. Szlovák társaik átlag 63,1%-os eredményt értek el. Romana Kanovská, az Oktatási Szabványosított Mérések Intézetének (NÚCEM) vezetője szerint a szlovák és a magyar diákok közötti 10,4 százalékos eltérés enyhe különbségnek számít. Mindössze három megoldatlan feladat hozhatta ki a gyengébb eredményt. Korábban a magyar pedagógusok a tankönyvek, az alacsony óraszám és a hiányzó munkafüzetek számlájára írták a magyar diákok gyengébb teljesítményét. 

Készülő munkafüzetek

Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke elmondta, hogy a szervezet reagál a munkafüzetekkel kapcsolatos problémákra. A szlovák órákra már kidolgozták az egységesített munkafüzeteket. „Most újabb szakmai műhelyeket szervezünk, várjuk azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését, akik kivennék részüket az egységesített magyar munkafüzetek összeállításában, legyen szó matematikáról, földrajzról vagy más tantárgyakról. Ezeket mielőbb szeretnénk kiadni” – mondta Fekete Irén azzal, hogy információi szerint vannak olyan kollégák, akik már kidolgozták saját feladatgyűjteményüket. A szlovákiai magyar alapiskolákban általános gond a munkafüzetek hiánya. Ezeket a szülők kénytelenek megvásárolni. „Nem egy pedagógus több magyarországi munkafüzetet felhasználva saját feladattárat állít össze a tanórákra, de a legjobb megoldásnak az egységesített munkafüzetek kidolgozásában látom” – magyarázza az SZMPSZ elnöke. A szervezet az egységesített munkafüzeteket pályázati forrásból adná ki, ugyanakkor Fekete Irén szerint elektronikus formában is elérhetővé válhatna az iskolák számára. 

Kapcsolódó cikkünk

Keleten gyengébbek

Magyar nyelvből 2466 diák írt Tesztelés 9-et, ebből 110 volt a nyolcosztályos gimnazista. Az alap-iskolák diákjai átlag 57,7%-os eredményt értek el, míg a gimnazisták 69%-ra teljesítették a tudásszintmérőt. Összességében az értő olvasásra koncentráló feladatokat átlag 60%-ra, az irodalmi feladatokat 55,3%-ra, a nyelvtani feladatokat pedig 58%-ra teljesítették. A magyarnyelv-tesztek eredménye megyei bontásban ismét a korábbi évek trendjét kopírozza, mely szerint az ország nyugati felében jóval erősebbek az eredmények, míg kelet felé haladva gyengébben teljesítenek a diákok. Ugyanez érvényes a szlováknyelv-tesztekre is. Szlovák nyelv és irodalomból a 2352 alapiskolás és 110 gimnazista írt tudásszintmérőt, átlagosan 63,1%-ra teljesítették a tesztet. Az alapiskolák diákjai 62,5%-ra, a gimnazisták pedig 75,8%-ra teljesítették a tudásszintmérőt. A NÚCEM adatai alapján a magyar diákoknak a szlovák nyelvtan és a kommunikációra vonatkozó feladatok okozták a legnagyobb nehézséget, ezen a terülten ugyanis 56,7%-ot értek el. Az irodalmi feladatokat 58,9, az értő olvasásra vonatkozó feladatokat 69,5, a hallgatási vagy szövegértési feladatokat pedig 66%-ra teljesítették. 

Gimiben a legjobbak

Nem kell felvételi vizsgát tenniük azoknak a diákoknak, aki 90%-ra teljesítették a Tesztelés 9-et, ők automatikusan felvételt nyernek a középiskolába. A 110 nyolcosztályos magyar gimnazista közül összesen 88 írt 90 vagy 90% fölötti tesztet. Pozsony megyében 7 diák, Nagyszombat megyében 50, Nyitra megyében 14, Besztercebánya megyében 15, Kassa megyében 2 teljesített kiemelkedően. 

Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatási miniszter szerint a Tesztelés 9 igazolta, hogy valóban a legjobb diákok járnak a nyolcosztályos gimnáziumokba. A matematikaeredmények elemzéséből kitűnik, hogy a gimnazisták fele, 51,5%-a a legjobban teljesítők csoportjába tartozik, ők 26 feladatot oldottak meg a tudásszintmérőn. Viszont 4,8%-uk alulteljesített, vagyis az eredmények alapján nekik nincs helyük a legjobbak között. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?