Tömeges fluktuáció az iskolaigazgatók között, álláshirdetések tömkelege érhető el

2
Besztercebánya/Trencsén/Nyitra |

Az állásportálok rengeteg új állásajánlattal vannak tele, országszerte keresik az általános és középiskolák új igazgatóit. A szülők aggódnak, attól tartanak, hogy az iskolák „megtisztítása" a választások utáni új politikai helyzethez köthető.

"A gimnáziumban csodálatos igazgatónk van. A gyerekek szeretik őt, nagyon aktív, okos, az iskola virágzik a vezetése alatt. A fiam azzal jött haza, hogy le akarják cserélni, ezért félünk, hogy mi fog történni" - mondta a vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) gimnázium egyik diákjának édesanyja.

Csak Trencsén megyében hét középiskolába keresnek igazgatót. Lenka Kukučková, a megyei önkormányzat szóvivője megerősítette, semmiképpen sem politikai tisztogatásról van szó. 

"A Trencséni Megyei Önkormányzat 38 középiskola és 2 iskolai intézmény fenntartója. 2024-ben összesen 14 középiskolai igazgató ötéves megbízatása ér véget" - mondta L. Kukučková. 

Elmondása szerint az oktatásügyi törvénnyel összhangban a megye kiválasztási eljárást írt ki 7 középiskola igazgatói állásainak betöltésére.

"A megyei fenntartású intézmények iskolaigazgatóinak változása semmilyen módon nem függ össze az új szlovákiai politikai helyzettel, csupán az ötéves hivatali idejének lejártával, a fent említett törvényekkel van összhangban" - részletezte a szóvivő.

Nyitrán is keresnek új igazgatókat. Itt olyan általános iskolákról van szó, amelyeknek fenntartója a város. 

"Jelenleg 4 általános iskolába keresünk igazgatót a 14 városi iskolából. Az ok egyszerű - a jelenlegi igazgatók megbízatási ideje lejár. Ez egyben a válasz a feltett kérdésre is - nem, ennek semmi köze a választásokhoz" - mondta Tomáš Holúbek, a polgármester szóvivője.

Besztercebánya megyében is új igazgatókat keresnek, és ennek oka szintén a hivatali idők lejárta. 

"A kiválasztási eljárásokat az év folyamán fokozatosan írják ki a megye hatáskörébe tartozó 18 középiskolában" - mondta Lenka Štepáneková szóvivő.

A Besztercebányai Megyei Önkormányzat 60 iskola és oktatásügyi intézmény fenntartója.

"Tekintettel arra, hogy az igazgatók megbízatási ideje öt év, és a különböző iskolákban az igazgatói munkaviszony különböző időpontokban kezdődött, a Besztercebányai Megyei Önkormányzat évente átlagosan 12 vagy több igazgatói pozíciót hirdet meg" - pontosított a szóvivő.

Elmondása szerint a megye célja, hogy az igazgatói állásokat a pozíciónak megfelelő legjobb emberek töltsék be. 

"A kiválasztási eljárás átlátható és mindenki számára nyitott, aki megfelel a képesítésnek. Jelenleg 8 van folyamatban, és arra szeretnénk ösztönözni az érdeklődőket, hogy jelentkezzenek" - zárta L. Štepáneková.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?