Tavaly kevesebben jelentettek magáncsődöt

Pozsony |

Tavaly csaknem a negyedével, a 2020-as 11,2 ezerről 8,6 ezerre esett vissza a magáncsődök száma Szlovákiában – nyilatkozta Jana Marková, a pénzintézetek hitelregisztereit kezelő CRIF – Slovak Credit Bureau elemzője a társaság legfrissebb adataira hivatkozva.

A magáncsődök száma már második éve csökken, 2020-ban azonban még a tavalyinál is nagyobb, több mint 30 százalékos visszaesést mértek. „A visszaesés a magáncsőddel kapcsolatos szabályok 2020 januárjában életbe lépő szigorításával magyarázható” – tette hozzá Marková. A magáncsőd intézményét 2006-ban vezették be Szlovákiában, azóta ezt több mint 58 ezren vették igénybe. A legtöbb magáncsődöt, csaknem 1490-et tavaly Nyitra megyéből jelentették, majd Besztercebánya megye következik, 1379 ilyen esettel. A sor végén Pozsony található, 727 magáncsőddel. A magáncsődöt a Jogsegélyközponton (www.centrumpravnejpomoci.sk) keresztül lehet kezdeményezni, az első körben így ezt kell felkeresni. A magáncsőd intézményét igénybe vevő adósok kétféleképpen próbálhatnak megszabadulni tartozásaiktól: magáncsődeljárást kezdeményezhetnek saját magukkal szemben vagy törlesztési naptárat kérnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?