Szabadlábon védekezhetnek a Nemzeti Őrsereg előállított tagjai

Kassa/Királyhelmec |

<p>Szabadlábon védekezhetnek az ellenük indított eljárás során azok a magyar állampolgárok, akiket – a Nemzeti Őrsereg egyenruhás tagjaiként – szombaton állított elő a rendőrség Királyhelmecen. Szélsőséges mozgalmak népszerűsítése miatt járnak el ellenük, tettüket kihágásként kezelik. Büntetésük akár hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés is lehet.</p>

A radikális szervezet tagjai az első és második világháború, valamint a holokauszt áldozatainak emlékműnél akartak megemlékezni a 70 évvel ezelőtti bécsi döntésről, amely alapján az akkori Szlovákia magyarlakta vidékének nagy része Magyarországhoz került vissza. A szlovák hatóságok szerint a Szálasi-féle nyilasok egyenruháját idéző uniformisukon tiltott önkényuralmi jelképeket viseltek.
A megemlékezésre 41 magyarországi személy érkezett körülbelül 15 járművel – tájékoztatott a szlovák rendőrség. A Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, az autókban olyan írásos, tiltott jelképeket is bemutató dokumentumokat találtak, amelyek ugyancsak kimerítik a szélsőséges mozgalmak népszerűsítésének bűntettét. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?