Pellegrini: Fico hatása nem fogható senkiéhez a politikában

Pellegrini Fico
Pozsony |

Robert Ficónak (Smer-SD) háromszoros miniszterelnökként komoly hatása volt a szlovák politikára, amilyen előtte még senkinek sem, és a Smer-SD elnökeként továbbra is hatást fog gyakorolni a politikára, hiszen programjának alappillérei az új kormány programnyilatkozatában is visszaköszönnek. 

Ezt az új kormányfő, Peter Pellegrini (Smer-SD) pénteken jelentette ki a parlamentben, aki bemutatta a kormány programját, és felszólította a képviselőket, hogy szavazzanak bizalmat a kormánynak. 

„Köszönöm Andrej Kiska államfőnek, hogy tiszteletben tartotta a parlamentáris demokrácia elveit, és a sajtó, illetve a politika nyomása ellenére nem engedte ennek leépítését, és hogy a parlamentáris rendszert nem cserélte fel államfőire” – üzente.

Pellegrini kifejezte azt a reményét, hogy a kormány kinevezésével és a programnyilatkozatuk jóváhagyásával a politikusok visszatérnek a munkájukhoz. „Az államférfiúi hozzáállás megnyilvánulásának tartanám, ha a programnyilatkozat az ellenzék oldaláról is támogatást kapna, de ezt talán nem éljük meg” – ismerte el. 
 

Kormányának csütörtöki (március 22.) kinevezését mérföldkőnek tartja, amely ismét stabilitást teremt az országban, és az emberek tényleges problémáira irányítja a figyelmet. „A programnyilatkozat átveszi az előző kormány céljait és terveit, ami logikus. Az előző kormány már több célját teljesítette, és az új ezt a folyamatot akarja folytatni. Készen állunk arra, hogy azonnal munkához lássunk. Nem kérünk, és nem is kérhetünk semmiféle 100 napot arra, hogy a tárcák állapotával ismerkedjünk. A kollégáimtól több mint 100 százalékos teljesítményt várok” – jelentette ki Pellegrini.

Pellegrini szerint az emberek azért mentek a terekre, hogy kifejezzék a véleményüket. „Örülök, hogy nem történt erőszak, és nem voltak zavargások sem” – jegyezte meg. Szerinte logikus, hogy az ellenzék megpróbálja átvenni a hatalmat. „De a politikának államférfiúi dimenziója is van, ami a saját országunk iránti felelősséget jelenti. Az előrehozott választások semmit nem oldanának meg, mert tovább fokoznák a nyugtalanságot, és állandósítanák a zavart” – véli a kormányfő.

Pellegrini elutasította azokat a nézeteket, melyek szerint Szlovákia egy fekete lyuk lenne Európában. Szerinte Szlovákia története egy sikertörténet, és azt, hogy helyre tegye a Szlovákiáról alkotott képet, fontos feladatának tekinti. Ezért fel akar szólalni az Európai Parlamentben is, ahol megpróbálja eloszlatni a Szlovákiáról terjedő hazugságokat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?