Pellegrini: A Hlas kész támogatni a tévétörvényt, ha megfelel az attribútumoknak

pellegrini k

A Hlas kész támogatni a Szlovák Televízióról és Rádióról szóló törvényt, ha az megfelel a szükséges attribútumoknak, tehát javítja az intézmény gazdálkodását és műsorstruktúráját – jelentette ki csütörtöki (március 14.) berlini látogatása során Peter Pellegrini házelnök, a Hlas elnöke.

Hozzátette, pártja tanulmányozza a beterjesztett javaslatot, várja a véleményezési eljárás eredményét, de az elnökség és a frakció még nem beszélt róla. Szerinte nem gyorsított eljárásban tárgyalja majd a parlament a tervezetet.

„Ha megfelel a fő attribútumoknak, tehát javítja a szlovák televízió gazdálkodását, növeli a népszerűségét a nézők körében, jobb műsorstruktúrát eredményez, akkor természetesen készek vagyunk ilyen javaslatokat támogatni” – jelentette ki Pellegrini berlini sajtótájékoztatóján.

A házelnök elmondta, a Bundestag elnökével, Bärbel Basszal folytatott megbeszélésén nem volt téma a közmédiával kapcsolatos törvénytervezet, mert ez tisztán Szlovákia belügye.

Az RTVS változtatások miatt aggódó alkalmazottainak Pellegrini azt üzente, „senki nem akarja megszüntetni az RTVS-t, vagy csinálni vele valamit, épp ellenkezőleg”. Egyúttal felszólította a közmédia alkalmazottait, ne hagyják magukat belerángatni a belpolitikai harcokba, várják meg a törvény parlamentben elfogadott végső változatát.

Pellegrini szerint az RTVS-ben minőségi változásokra van szükség, hogy ne legyen „alultáplált”, hogy erősödjön a pozíciója a környező országok közszolgálati televízióihoz és a szlovákiai kereskedelmi televíziókhoz képest.

Azt is hangsúlyozta, az új törvény szabadabb teret biztosítana a köztévének a reklámoknál, hogy „nagyobb szelet jusson neki a tortából, ezáltal nőjenek a többletbevételei”, és javuljanak az alkalmazottak munkafeltételei.

A házelnöknek nincs kivetnivalója azzal kapcsolatban, hogy az állam jelölné a televízió vezérigazgatóját megválasztó tanács tagjait. Szerinte semmi rossz nincs abban, hogy az állam felelősséget akar vállalni a közszolgálati televízió működéséért, mint ahogy működik ez a vasútnál, a kórházaknál, az autópálya-társaságnál és más intézményeknél.      

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?