Másfél kiló robbanószer Horváth alkotmánybíró telkén

Komárom |

<p>Másfél kilogrammnyi robbanóanyagot találtak a rendőrök pénteken a kora esti órákban Horváth György alkotmánybíró ingatlanjának udvarán. A Duna rakparton lévő objektumban több szolgáltatás működik, de itt található Horvátnak, valamint gyerekeinek a lakása, és orvos fiának rendelője is.</p>

Az alkotmánybíró tájékoztatása szerint operatív bejelentés alapján vonultak ki a pozsonyi rendőrök, a vám- és pénzügyőrség emberei, valamint a kommandósok a helyszínre. A kutyás rendőrök kétszer is körbejárták a területet, a kétféle robbanóanyagot tartalmazó zacskókat csak másodszorra találták meg egy nagyobb bokor alatt. „Állítólag egy hétemeletes lakóház felrobbantásához is elengedő robbanószer volt a zacskókban, amit távirányítással lehetett volna működésbe hozni – mondta az alkotmánybíró. – Az ingatlan elég forgalmas főút mellett fekszik, az út túloldalán található a Tiszti pavilon és a gyermekpart, az esetleges robbanás tehát az ott tartózkodókat is komolyan veszélyeztette volna.”

Horváth György a történteket nem kívánta kommentálni és összefüggésbe hozni az utóbbi időben őt ért támadásokkal. Korábban ugyanis HZDS-es képviselők egy csoportja az Alkotmánybírósághoz fordult annak megállapítása céljából, hogy vizsgálja meg, a köztársasági elnök miként válthat le egy alkotmánybírót. Horváthot még 1996-ban jogerősen elítélték adórövidítés miatt, de ez az ügy a 2002-es alkotmánybírói kinevezésekor már elévült. Ezért Gašparovič nem váltotta őt le.

Horváth azt is elárulta, hogy nem mint károsultat, hanem mint tanút hallgatta őt ki a rendőrség. Állítólag az a verzió is felmerült, hogy valamelyik alkalmazott ellen irányult a támadás. (vkm)


További részletek lapunk hétfői nyomtatott kiadásában.



Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?