Jövő héten lesz tisztújítás a Hídban

Sólymos László a lengyel környezetvédelmi miniszterrel tárgyalt
Fülek |

A Híd május 30-án Füleken tartja tisztújító kongresszusát. Az elnöki tisztségért versenybe száll Sólymos László korábbi környezetvédelmi miniszter, aki már a potenciális alelnököket is megnevezte.

Sólymos szerdán a közösségi oldalán jelentette be, hogy elvállalná a Híd vezetését. „A februári választáson elért rossz eredmény ellenére meggyőződésem, hogy ennek a pártnak helye van a politikai színtéren, és új korszak kezdődik” – írja. Hozzáteszi, hogy a politikai elképzelése szerint a következő időszakban a nemzeti kisebbségek és a régiók érdekképviselete abszolút prioritást élvez majd.

„A szétforgácsolódás és a személyes viták pedig nem kapnak teret. Egyesíteni kell az erőnket, együtt kell működnünk annak érdekében, hogy a kisebbségeket ne csak néhány személy képviselje a parlamentben”

– fogalmaz Sólymos. Hozzáteszi, olyan emberekkel együtt indul a párt vezető posztjaiért, akik a vezetőségben „újoncoknak” számítanak, a régiókban a kisebbségek érdekében elvégzett munkájukkal azonban már bizonyítottak. Ennek nyomán Sólymos tegnap ugyancsak a Facebook-oldalán közölte, kiket venne maga mellé alelnöknek. Eszerint Agócs Attilát, Fülek polgármesterét, a ruszin nemzetiségű Michal Goriščákot, Svidník alpolgármesterét, Pataky Károlyt, Királyhelmec polgármesterét és Tóth Mariánt, Tardoskedd polgármesterét nevezte meg a potenciális alelnökként.

Bugár Béla, a Híd leköszönt elnöke Sólymos bejelentésével kapcsolatban elmondta, támogatja őt a törekvésében, szerinte a pártnak meg kell újulnia.

„Mindezt úgy, hogy a Híd továbbra is az együttműködést és a különféle kisebbségek érdekeit képviselje azzal együtt, hogy a magyar nemzetiség képviseletére helyezi a hangsúlyt”

– mondta. Hozzátette, a közgyűlésen fel fog szólalni amellett, hogy a párt elnöksége teljesen újuljon meg. Arról is beszélt, nehezen tudja elképzelni, hogy a semmiből álljon elő Sólymossal szemben egy ellenjelölt. A Sólymos által jelzett céllal, a magyar politikai szubjektumok együttműködésével kapcsolatban Bugár úgy nyilatkozott, ennek a Híd és az MKP megállapodására kell épülnie. Az egykori pártelnök saját jövőbeli szerepéről úgy nyilatkozott, el tudja képzelni, hogy az elnökségen kívül más pártszervben dolgozzon.

Rigó Konrád, a Híd korábbi kulturális államtitkára elmondta, ő a tisztújító kongresszuson a szavazatával Sólymost támogatja majd, amit azzal indokolt, már hosszabb ideje közös véleményen vannak a párt jövőjét illetően.

„Egy komoly megfiatalodásra van szükség, és szakmai alapokon nyugvó politizálást kell folytatni”

– mondta Rigó. Arról is beszélt, nem tud róla, hogy Sólymosnak lenne ellenjelöltje, de hozzátette, a kongresszuson bárki jelölhet új elnököt. „Abban nagy az egyetértés, hogy a választási kudarc utáni időszakot mindenképpen egy teljes megújulással lehet elképzelni” – mondta el a párttársai vélekedéséről Rigó.

Ravasz Ábel, a párt korábbi alelnöke, aki egyben romaügyi kormánybiztos is volt, a tisztújítással kapcsolatban arról beszélt, ő sem tud arról, hogy Sólymoson kívül más is versenybe szállna a pártelnöki tisztségért. „Olyan víziót rakott le az asztalra, ami kifejezetten jó” – válaszolta Ravasz arra a kérdésre, hogy támogatná-e a szavazatával Sólymost. Az egykori romaügyi kormánybiztos arról is beszélt, a megújult vezetésű pártban neki is meg kell találnia a helyét. Ha a Sólymos vezette formációban is felkérik valamilyen feladatra, akkor azt el fogja vállalni. Ravasz hangsúlyozta, nem a személyes ambíciók a fontosak, hanem hogy talpra állítsák a pártot. Hozzátette, a Sólymos által célként megjelölt közös érdekképviseletnek egyaránt kell regionálisnak és kisebbséginek lennie.

„Most, a ciklus elején kell megegyezni, a ciklus végén mindig nehezebb”

– jelentette ki Ravasz a többi magyar politikai szubjektummal való együttműködés témájában.

A pártkongresszus apropóján megkerestük Jakab Elemért, a Híd korábbi parlamenti képviselőjét, aki azt mondta, valószínűleg támogatni fogja, hogy Sólymos álljon a párt élére. A potenciális alelnökök személyéről azonban csak tőlünk értesült. „Nagy részüket biztosan támogatni fogom” – mondta róluk Jakab. Arról is beszélt, nem tud róla, hogy más is indulna a pártelnöki tisztségért.

Miután a Híd a parlamenti választáson 2,05 százalékos eredményt ért el, lemondott a párt elnöke, Bugár és vele a teljes elnökség. A politikai formációt azóta egy négytagú testület vezeti, amelynek Sólymos is a tagja. A május 30-án Fülekre összehívott közgyűlést a szigorú járványügyi intézkedések figyelembevétele mellett szervezik meg. A kongresszus küldöttei megválasztják a párt elnökét, az alelnököket és az elnökség tagjait is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?