Így változnak hamarosan a közúti bírságok (van jó hírünk is)

STK
Pozsony |

Számos módosítást vezet be a közúti forgalomban használt gépjárművekre vonatkozó törvény. Az egyik legjelentősebb, hogy végre csökkennek a bírságok a lejárt időszakos műszaki vizsgáért (STK) és a környezetvédelmi felülvizsgálatért (EK). 

Tavaly májusban indította be az állam a járműtulajdonosok automatizált büntetését a hiányzó STK- és EKvizsgákért. Azóta a sofőröknek jobban kell figyelniük arra, mikor jár le valamelyik engedély. Az állami nyilvántartás ugyanis pontosan mutatja, mikor kell a gépkocsival újabb ellenőrzésre menni, meddig hatályos a kiadott engedély. A járműtulajdonost azonban nem figyelmeztetik erre, s ha elmulasztja az ellenőrzést, a rendszer automatikusan jelez és kiállítja a bírságot. Ez jelenleg a lejárt STK- és EKengedély esetében is 165 euró, együtt tehát összesen 330. 

2016. január 1-jétől lépett érvénybe, hogy aki 15 nappal a kézbesítés után kifizette a büntetést, annak elengedték az összeg harmadát, tehát csak 220 eurót kellett fizetnie. 

A 165 eurós bírságot ugyan a májustól hatályos törvénymódosítás is tartalmazza, az állam viszont többet elenged az összegből a vétkező sofőröknek. Abban változnak az előírások, hogy ha a gépjármű üzemeltetője utólag abszolválja a műszaki vagy a környezetvédelmi felülvizsgálatot, valamint 15 napon belül kifizeti a büntetés harmadát, tehát 55 eurót, akkor úgy tekintenek rá, mintha a teljes összeget kifizette volna. Ha utólag sem teljesíti kötelezettségét, akkor a hiányzó műszaki vagy környezetvédelmi vizsgáért járó büntetés változatlanul 165 euró. „Feltételezem, hogy ez a lehetőség motivációt jelent minden gépjármű-üzemeltetőnek. A cél, hogy az utak biztonságosabbak legyenek, s hogy utólag abszolválják az ellenőrzéseket annak érdekében, hogy elkerüljék a teljes bírság kifizetését” – nyilatkozta lapunknak Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter. A májustól hatályos törvénymódosítás a 2004-ben elfogadott jogszabályt fogja helyettesíteni, amely a minisztérium szerint a számtalan módosítás után már átláthatatlan volt. A jogszabályhoz csatlakozó rendelet egyébként lehetőséget ad a környezetvédelmi plakettek kiállítására, az ilyen bizonylattal nem rendelkező gépkocsikat kitilthatják majd a városi közlekedésből. Részletek a 2. oldalon. 

Ha a jármű tulajdonosa 15 napon belül elviszi ellenőrzésre az autót, a 165 eurós bírság helyett csak 55 eurót kell fizetnie.
 

Kapcsolódó cikkünk

Módosul az autók környezetvédelmi felülvizsgálatának (EK) rendszere. 

Míg eddig a gépkocsi csak közlekedésre alkalmas vagy alkalmatlan értékelést kaphatott, újonnan már ideiglenesen alkalmas minősítés is lesz. A hiányosságok többsége, amelyeket az ellenőrzés során eddig észleltek, ebbe a kategóriába tartozik. Ilyen esetben a járművet 60 napon belül ismételten vizsgára kell vinni; ennyi idő lesz a hiányosság megszüntetésére. Ha a meghibásodást az ismételt ellenőrzés során is észlelik, illetve ha a sofőr nem tartja be a 60 napos határidőt, akkor a jármű automatikusan közlekedésre alkalmatlan minősítés kap. 

„Füstmentes” övezet 

Újdonság az ún. környezetvédelmi plakett kiadása; ez a bizonylat lehetőséget ad arra, hogy a gépjárművel az úgynevezett alacsony károsanyag-kibocsátású zónákba is behajtsanak. Németországban már évek óta hasonló plaketteket állítanak ki; amelyik autó nem rendelkezik ilyennel, azzal nem lehet behajtani a nagyvárosok központjába. Így akarják kitiltani az öreg, légkörszennyező járműveket. Szlovákiában ilyen zónák ugyan nincsenek, ám a két évvel ezelőtti komoly légkörszennyezés után a környezetvédelmi minisztérium lehetőséget adott az önkormányzatoknak ilyen zónák kialakítására, újonnan pedig a közlekedési minisztérium is szabályozza a plakettek kiállítását. A levonókat a szélvédő jobb alsó sarkába kell ragasztani. A matricán a gépkocsi légkörszennyezési besorolása vagy üzemanyaga lesz feltüntetve, eszerint fogják meghatározni, hogy használható-e bizonyos zónában. A plakettet az elektromos vagy hidrogénmeghajtású autókon kívül az Euro 3 környezetvédelmi besorolásnál magasabbal rendelkező járművek kaphatják meg. 

Vége a tekergetésnek? 

Szintén újdonság az üzembentartási jegyzék. Egy központi rendszerbe táplálják be a regisztrált gépkocsik futott kilométereit, a tachométerekkel való manipulációt akarják kiszűrni így. A műszaki vizsgákat végző állomások, az autóbazárok, biztosítók vagy lízingtársaságok is kötelesek lesznek betáplálni a rendszerbe a futott kilométereket. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?