Heger videóban kéri az orvosokat, csatlakozzanak az oltási kampányhoz

Eduard Heger
Pozsony |

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a közösségi hálón közzétett videójában felszólította a körzeti orvosokat, hogy oltsák be a pácienseiket. Kiemelte: fel kell világosítani az embereket, és segíteni kell nekik legyőzni az oltástól való félelmüket. Oltakozásra buzdította a lakosokat is. Hangsúlyozta: a vakcina az egyedüli bevált fegyver a vírusok és a járványok ellen.

A kormányfő szerint elsősorban azért van szükség a körzeti orvosok közreműködésére, mert a pácienseik joggal bíznak bennük. „Szükségünk van az önök pozitív tapasztalataira az oltással kapcsolatban, arra, hogy segítsenek legyőzni a vakcinától való félelmet azok esetében, akik tartanak tőle. Fel kell világosítanunk az embereket, ha a hazugságok a biztonságunkat fenyegetik” – üzente Heger az orvosoknak.


A miniszterelnök hangsúlyozta: ha őszre nem lesz elég beoltott személy Szlovákiában, elölről kezdődhet az egész ördögi kör. „Védjük meg az egészségünket és az életünket az új variáns korai szakaszában, beszéljünk nyíltan a védőoltásról és mutassuk meg, hogy a vakcina nem egy mumus, hanem egy évtizedek óta alkalmazott, bevált eszköz a vírusok legyőzésére” – hangsúlyozta Heger, aki szerint csak az átoltottsági arány növelésével győzhetjük le a világjárványt.

„Ha vissza akarunk térni a normális életünkhöz, össze kell fognunk, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a lehető legtöbben beoltassák magukat. (...) Az oltás jelenti a szabadságot” – zárta beszédét a miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?