Ha Mikulec törvényt sértett, Čaputová hivatalnokkormányt nevezhet ki

Zuzana Čaputová

Ha bebizonyosodik, hogy Roman Mikulec megbízott belügyminiszter törvényt sértett és jogtalanul járt el a külföldi minősített adatok kezelése során, az egyik megoldás a hivatalnokkormány kinevezése lehet – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő és hozzátette, előbb meg kell ismernie az ügy részleteit.

„Ha bebizonyosodik, hogy törvénysértésre került sor, az egyik megoldás, hogy hivatalnokkormányt nevezek ki. De nem akarok ennyire elébe menni a dolgoknak, előbb meg kell ismernem az ilyenkor szokásos protokollt és megvárni a közigazgatási eljárás eredményét” – mondta újságíróknak az államfő. Leszögezte, hogy kikérte a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) ellenőrzésének eredményét, és az alapján jár el.

Martin Beluský (ĽSNS), a parlament különleges ellenőrző bizottságának elnöke jelentette ki, hogy súlyos törvénysértés történt a belügyminisztériumban, az NBÚ vizsgálatára hivatkozik. A belügyminisztérium válaszában visszautasította Beluský kijelentését, leszögezte, hogy a miniszter nem követett el törvénysértést, az NBÚ fenntartásaihoz pedig csatolta megjegyzéseit.

Čaputová szerint a hivatalnokkormány kinevezése nem lenne szerencsés megoldás az ország számára, mert a politikusok nyilatkozatai alapján nem támogatná a parlament. „Ennek ellenére ha a kormány súlyos mulasztást követ el, meghozom ezt a döntést” - mondta. Az államfő azt is leszögezte, kész élni az összes jogkörével, köztük a hivatalnokkormány kinevezésével is.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?