„Ha a kormány nem, akkor majd mi küldünk”

Petr Fiala cseh kormányfő megköszönte mindenkinek, aki hozzájárult a gyűjtéshez. „Nagyszerű látni ezt a kezdeményezést” – tette hozzá Fiala. (TASR-felvétel)
Pozsony |

Közel 1,4 millió euró gyűlt össze azon szlovákiai közadakozás során, amelynek célja, hogy lőszert vásároljanak Ukrajna számára. Az összeggel a cseh kormány azon kezdeményezését támogatnák, amely során a különböző országokból vásárolják össze a szükséges muníciót, és amelyhez a szlovák kabinet nem csatlakozott.

„Ha a kormány nem, akkor majd mi küldünk” – a jelmondata annak a gyűjtésnek, amely a Lőszert Ukrajnának nevet kapta. A projekt lényege, hogy pénzt gyűjtenek, amelyet a cseh kormány által indított kezdeményezésre szeretnének fordítani. A cseh kabinet ugyanis már korábban bejelentette, az ukrán hadsereg számára egymilliónál is több tüzérségi lőszert akarnak a különböző államok raktáraiból összevásárolni. Ahogy arról mi is beszámoltunk, Ukrajnának az orosz agresszióval szembeni védekezését elsősorban a tüzérségi lőszer hiánya hátráltatja.

A partizán is beszállt

A Lőszert Ukrajnának kezdeményezés keddi indulása óta rendkívüli sikert ért el. Az eredeti cél egymillió euró összegyűjtése volt, cikkünk írásakor azonban, amikor még mindig 3 nap volt hátra az adakozás határidejéig, már majdnem 1,4 millió eurónál járt a számláló. Több mint 21 ezer személy küldött különböző összegű adományt. A kezdeményezés honlapján, a www.municiapreukrajinu.sk oldalon több szlovákiai személyiség, köztük újságírók, színészek, zenészek, írók, művészek is nyilvánosan támogatják az adakozást. A névsorban találjuk Martin M. Šimečka újságírót, Tomáš Forró háborús riportert, Michal Kaščákot, a Pohoda Fesztivál főszervezőjét, Richard Stanke színészt, de aktív politikus nincs köztük. Ahogy szlovákiai magyar személyiség sem. A gyűjtést videóüzenetben támogatta Otto Šimko holokauszttúlélő és egykori partizán, aki idén nyáron tölti be a 100. életévét. Šimkót családjával együtt 1942-ben koncentrációs táborba deportálták, ahonnan szerencsésen megmenekült, majd 1944-ben, a szlovák nemzeti felkelés során csatlakozott a partizánokhoz. A felkelés leverése után elfogták és haláltáborba küldték, de sikerült megszöknie. „Nem volt arra lehetőség, hogy tárgyaljunk, le kellett őket győzni” – mondta a nácikról és hozzátette, ez a tanulság az Ukrajnát megszálló oroszokra is érvényes. Šimko szerint a cseh kormány kezdeményezését támogatni hazafias cselekedet, hiszen végső soron Szlovákia megmentéséről is szó van.

A szervezés

A gyűjtés mögött a Békét Ukrajnának (Mier Ukraine) civil szervezet áll, amely már a háború kezdete óta különböző módon segíti az oroszok által megtámadott országot. Csehországi partnerük az Ajándék Putyinnak (Dárek pro Putina) nevű egyesület, amelyet a prágai kormány is támogat. A két szervezet együtt korábban sikeres gyűjtést szervezett egy Božena 5 típusú aknamentesítő eszköz megvásárlására. A mostani gyűjtéshez az All4Ukraine szervezet is csatlakozott, amely eddig már 1,5 millió euró értékben küldött mentőautókat a frontra, illetve a Donio.sk gyűjtésszervező oldal is segíti a kezdeményezést.

A Lőszert Ukrajnának iniciatíváról a cseh kormányfő, Petr Fiala (ODS) is említést tett szerdán, miután Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral egyeztetett a munícióhiány megoldásáról. Fiala megköszönte mindenkinek, aki hozzájárult a gyűjtéshez. „Nagyszerű látni ezt a kezdeményezést” – tette hozzá azzal, nagyon jó látni, hogy Szlovákiában ilyen sokan próbálnak segíteni. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy az általuk indított lőszervásárlási program egy kormányközi kezdeményezés, és arra utalt, keresik a módját, miként hasznosíthatóak a közadakozásból származó források.

A szlovák kormány

A 4. Fico-kabinet már korábban kijelentette, nem csatlakozik a csehek által indított lőszerbeszerzési kezdeményezéshez. A szerdai kormányülés után azonban az újságírók az egyes minisztereknél aziránt érdeklődtek, hogy magánemberként támogatják-e a Lőszert Ukrajnának gyűjtést. Az SNS által jelölt környezetvédelmi miniszter ezt elutasította, majd indulatosan verbálisan támadni kezdte a kérdést megfogalmazó újságírót. „Mit fog maga itt rajtam moralizálni?” – támadt az újságíróra Tomáš Taraba. Erik Tomáš (Hlas) munkaügyi miniszter is elutasította a gyűjtés támogatását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?