Fico bírálja a kormányprogramot, a Smer nem fog bizalmat szavazni a kormánynak

Robert Fico

A Smer nem fog bizalmat szavazni a szakértői kormánynak. Robert Fico pártelnök szerint a kormány programnyilatkozata azt bizonyítja, hogy a jelenlegi kabinet „a bukott kormánykoalíció megmentését és a Progresszív Szlovákia láthatóbbá tételét” szolgálja. Kifogásolja azt is, hogy a kormányprogram nem tartalmazza az ország jelenlegi állapotának értékelését az elmúlt három év kormányzása után.

„Jelenleg a hatalmas áremelkedés a legalapvetőbb probléma. Foglalkozik a romákkal, a civil szervezetek támogatásával, a hibrid fenyegetések elleni küzdelemmel, az Ukrajnának nyújtott segítséggel, de a legfontosabbat – vagyis az élelmiszerárakat – egyetlen mondattal intézte el a kormány, idézem: „A kormány fontolóra veszi a lehetséges intézkedéseket, amelyek kiküszöbölhetik az emelkedő élelmiszerárak hatását.” Ami azt jelenti, hogy nem tesz semmit. A fegyvervásárláson azonban nem áll szándékában spórolni a kormánynak” – állítja Fico.

Emlékeztetett, hogy a Smer arra kérte Ľudovít Ódor miniszterelnököt, foglalja bele a kormányprogramba, milyen állapotban van Szlovákia Igor Matovič és Eduard Heger hároméves kormányzása után. „De ezt nem tette meg, amivel csak megerősítette, hogy a korábbi baklövések eltussolása a feladata, és az, hogy legyen elég idő a szétesett kormánykoalíció talpra állítására” – állítja a Smer elnöke.

Ódor Lajos kormányfő hétfőn terjesztette elő a kormány programját, és a kabinet jóváhagyta azt. Most a parlament elé kerül a programnyilatkozat. A kulcsfontosságú területeken a kabinet olyan stratégiai anyagok kidolgozását és konkrét lépések felvázolását ígéri, amelyeket a következő kormány is felhasználhat. A szakértői kormány nem fog kulturális-etikai kérdéseket megnyitni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?